Amit akarsz, az ritkán az, amire szükséged van.
És amire szükséged van, az szinte soha sem az, amit akarsz.
Az emberi létezés egyik nagy paradoxona ez.
Akaratunk fókuszában gyakran olyan délibáb-célok állnak, amiknek az adott pillanat szenvedélyes hevében óriási nagy jelentőséget tulajdonítunk. Akaratunk minden idegszálával belefeszülünk, hogy megszerezzük, birtokoljuk őket. Az irántuk érzett sóvárgás gravitációs ereje tehetetlenül szippant minket magába. Fertelmes meggyőződéssel hisszük, hogy ezen múlik minden – ezen múlik a boldogság.
És eközben éppen a legfőbb, legbelsőbb szükségleteink azok, amiket a leginkább szőnyeg alá söprünk. Látóterünk sarkába, holtterébe száműzzük őket. Pótcselekvésekkel tereljük el róluk a saját figyelmünket. Hogy észrevegyük őket, hogy foglalkozzunk velük – ahhoz kell valami, ami kizökkent a megszokásaink kényelmes automatizmusából. Ami kilök a komfortzónánkból.
kép: James Norbury
