Egy új kutatás eredményei szerint a kannabinoidokra nagy jövő várhat a rákellenes gyógyászatban.
Európai Unió
Mi az EDPI?
Az Európai Drogpolitikai Kezdeményezés (EDPI) azért jött létre, hogy emberibb, racionálisabb és ártalomcsökkentésen alapuló drogpolitika felé terelje az uniós és tagországi társadalmi párbeszédet és drogpolitikát.
Kik vagyunk?
Az EPDI a Társaság a Szabadságjogokért projektje, melyben hat európai ország civil szervezeteivel karöltve valósítja meg közpolitikai és kommunikációs céljait. A projektben a következő országok vesznek részt: Bulgária, Lengyelország, Magyarország, Portugália, Románia, Szerbia. A résztvevő országok igyekeznek reprezentálni az uniós drogszabályozás eltéréseit a tagállamok között. Partnereink között akad teljes dekriminalizálást bevezetett állam, Portugália, de vannak a drogfogyasztókat börtönnel fenyegetők is, mint Magyarország vagy Románia. Szerbia pedig, mint EU-n kívüli állam színesíti az EPDI palettáját.
Mire törekszünk?
Célunk, hogy hatékony drogpolitikai reformra késztessük az Európai Uniót és a tagállamait, melyhez szakértelemmel, háttérkutatásokkal és nemzetközileg bevált jó gyakorlatokkal segítjük őket. Eszközeink elsősorban média és felvilágosítás vezéreltek, de nyilvánosság mellett drogpolitikai felmérésekkel, kutatásokkal is dolgozunk. A helyi és országos politikán túl szorosan követjük és civil eszközökkel igyekszünk befolyásolni az európai és nemzetközi drogpolitikát (EU, ET, ENSZ).
Hogyan dolgozunk?
Az évek során cikkek és videók formájában rengeteg bizonyítékát gyűjtöttük össze a jelenlegi büntetésalapú drogpolitika okozta ártalmakról, illetve világszerte készítettünk filmeket, írunk cikkeket kiváló drogpolitikai megoldásokról, melyek népszerűsítésében komoly eredményeket értünk el.
Az alternatív drogpolitikákon alapuló gyakorlatok népszerűsítése azonban továbbra is komoly kihívás, mert a szakemberek és civil szervezetek áralomcsökkentés- és szabályozás-alapú törekvéseit gyakran felülírja a nagy politika.
Az EPDI ezért kiemelt feladatának tekinti a civil társadalom és különösen a fiatal generáció tájékoztatását a médián keresztül, ezzel is sarkallva tényalapú drogpolitikai megközelítésre a kormányokat. Ehhez közérthető, fiatalos, a mai kommunikációs csatornák széles tárát kihasználó kampányokat folytatunk. Eszköztárunk részét képzik emellett petíciók, nyílt levelek, flash mobok és más figyelemfelkeltő akciók.
Miközben ugyanis Európai Unió földrajzi értelemben kicsi az Egyesült Államokhoz képest, kulturális és nyelvi sokszínűsége nyomán nehezebb egységes üzenetekkel megszólítani a polgárait. Erre válaszként működik nemzetközi kooperációban az EPDI.
Támogatóink
Támogatónk az Open Society Institute (OSI) Globális Drogpolitikai Programja és a Common Sense for Drug Policy Alapítvány.
Kannabinoidok az agytumor ellen
Egy új kutatás eredményei szerint a kannabinoidokra nagy jövő várhat a rákellenes gyógyászatban.
Zöld Könyv a civil társadalomról
Az Európai Bizottság elkészítette várva várt dokumentumát a civil társadalommal való együttműködés módozatairól.
Vita a buprenorfin körül Franciaországban
A heroinfüggők kezelésében használt buprenorfin hozzáférhetőségét szigorítaná a francia kormány.
Svájc: sikeres az ártalomcsökkentő politika
A kutatók szerint az alpesi országban az elmúlt évtizedben alkalmazott úttörő módszerek jelentősen csökkentették a drogproblémákat.
Skót rendőrök a legalizációért
A glasgowi rendőrök szövetsége a kábítószer-jelenség kezelését minden illegális szer legalizációjában látja
A herointúladagolás nem érv a szigor mellett
Egy herointúladagolásban meghalt brit fiú apja szerint a hasonló tragédiákat csak úgy lehetne megelőzni, ha szabályoznák és ellenőriznék a drogpiacot.
Magyar Nemzet 2006. március 22. Drogfüggő kiskorúak Hollandiában
A The Independenttől átvett cikkben Romeo Ashruf holland addiktológus állítja, hogy „Míg néhány évvel ezelőtt jellemzően a 16-21 éves fiatalok közül kerültek ki azok, akik a kábítószer-fogyasztás ártalmai miatt kórházi kezelésre szorultak, ma már elsősorban a 14-19 év közötti korosztály tagjait utalják be, és nem ritkaság, hogy 12-13 éves gyerekeket is kezelnek drogfüggőség miatt”. Ashruf a nagyobb potenciájú kannabisz szokásos mantrája mellett elmondta: „az általa kezelt, cannabisszármazékokhoz szokott fiatalok között nem egy visszamaradt a fejlődésben, a 18 éves páciens mentális szintje legfeljebb egy 15 évesének felelt meg. A legtöbben apátiába estek, rosszul aludtak, befelé fordulók lettek, figyelmük szétszórttá vált, tanulmányi eredményeik romlottak, és emberi kapcsolataik tönkrementek.”
Nem valósult meg a nemzeti drogstratégia
A parlamenti eseti bizottság szakértői szerint a drogprobléma nem főképpen büntetőjogi vagy orvosi, hanem társadalmi probléma.
Tudományból politika?
A tudomány, a bulvármédia és a politika: gondolatok az ördögi körről.
