Tudjátok amióta apa lettem, gyakran egyenesen kínszenvedést jelent látnom azt az agyonpolitizált, agyonpolarizált vitát, ami a közbeszédben zajlik gyermeknevelésről és a szülővé válásról. Egyik oldalon ott vannak a konzervatív családvédők, akik megszállottan aggódnak a születésszámok csökkenése miatt. Előszeretettel szidják a fiatal nőket, amiért csak a karrierjükkel foglalkoznak és nem akarják teleszülni a Kárpát-medencét. Akik szerint gyerek nélkül az élet csakis értelmetlen és önző lehet. És ez a kicsit sem konstruktív álláspont kitermelte sajnos a maga ellenpólusát, ami gyakran éppen ennyire egyoldalú és türelmetlen. Ami szinte már kultuszt épít a gyermektelenség köré, és megideologizálja, hogy miért nem kell gyermeket vállalni. Ami a boldogságot pusztán az élvezetekkel, a „szabadidővel” méri, és nem képes értékelni, elismerni azt, hogy aki a jövő generáció felnevelésébe energiát fektet, annak mindannyian hálásak lehetünk – mint emberiség. A lövészárkok készen állnak – lehet átlövöldözni a másik oldalra. De én azért remélem, hogy vagyunk még, nem is kevesen, ebben az országban, gyermektelenek és gyermekesek is, akik nem ilyen fekete-fehéren látják a dolgokat. Akik nem csak a csökkenő születésszámokon rugóznak, de foglalkoznak azzal is, hogy a már megszületett gyermekek vajon gondoskodásba és biztonságba születnek-e. Akik elfogadják, hogy lehet gyermektelenül is tartalmas életet élni – ugyanakkor képesek tiszteletet és hálát érezni azokért az anyukákért és apukákért, akik beleadják szívüket-lelküket abba, hogy a következő generáció egészséges és boldog felnőtté cseperedjen fel. ❤