Lebénult Bayer Zsolt fél arca – olvasom. Szerencsére nem komoly, csak arcidegzsába. Jó két hónap, amíg rendbe jön. Kezelik.
Hála Istennek! Jobbulást kívánok neki, őszintén!
Egyben ha már, akkor azt kívánom neki, hogy épüljön fel egyéb, jóval súlyosabb (ideg)állapotaiból is. Például a krónikus gyűlölködésből, ami az évek során oly meghatározó védjegyévé vált a létezésének.
A düh alapból egészséges védekező reakció, aki soha nem háborodik fel semmin, azzal valami nincs rendben. De én azt érzem, hogy Zsoltnál valami másról, valami többről van szó. Amikor a düh kontroll-vesztett haraggá válik, vicsorgó maszkként rászorul az ember arcára – az már minden, csak nem egészséges.
Vajon mi áll a gyökerében? Az csak önreflexióval derül ki. C. K. Lewis írta, hogy elég ideig ült a haragjával ahhoz, hogy az elmondja neki az igazi nevét: fájdalom.
James Baldwin, a fekete író és polgárjogi harcos szerint az emberek azért nem képesek elengedni a gyűlölködést különféle nemszeretem társadalmi csoportokkal szemben, mert akkor szembe kellene nézniük ezzel a fájdalommal.
Én hiszek abban, hogy a szükséges gyógyító energiák ehhez mind ott vannak bennünk. Amiben egy segítő szakember vagy önsegítő csoport hozzáad, az csupán annyi, hogy az együttérző és értő jelenlétükben ez a gyógyító erő a felszínre bukkanhat.
Kívánom mindannyiunknak, hogy megtaláljuk – és ne ragadjanak az arcunkra a torz álarcok! 
