A szegedi Sunder Clubot három hónapra bezárta a rendőrség pusztán azért, mert valaki azt vallotta: ott vásárolt kábítószert. Nyilván a júniusban bevezetett hírhedt spicli rendelkezés miatt tette ezt, ami az elterelés feltételeként írja elő, hogy az illető tárja fel a beszerzés körülményeit. A legkönnyebb azt mondani, hogy egy ismeretlentől vette valami buliban. Milyen szépen kiegészíti ezt most a klubbezárós rendelet: a fogyasztókból spiclit csinálnak, a klubokból meg bűnbakot. Hogy hány ember életét, munkáját teszik közben tönkre, az nem számít nekik. Ez nem egyedi ügy. Válságtünet. Egy beteg rendszer válságának tünete éppúgy, mint a Szőlő utcai javítóintézet bezárása. Mert amikor egy rendszer már nem tud valós, működő megoldásokat adni a fiatalok problémáira, akkor marad neki a látvány: a razzia, a bezárás, a kiragasztott szégyencédula, a “rendcsinálás”. Ez egy politikai kommunikációs logika. A hatalom ilyenkor nem azt kérdezi: mi védi ténylegesen a fiatalokat? Hanem azt: mi látszik a híradóban? Mi mutat jól Laci posztjaiban? Hogyan lehet fenntartani a kontroll látszatát, az illúziót, hogy a kormány tesz valamit – hogy „csapataink harcban állnak”. Miközben valójában nem történik semmi, csak rombolás. A gond az, hogy ez nem csak igazságtalan – hanem kontraproduktív is. Egy klub bezárása nem szünteti meg sem a keresletet, sem a kockázatos szerhasználatot, sem a terjesztést. Legfeljebb áttereli mindezt ellenőrizhetetlenebb terekbe: lakásokba, elhagyott helyekre, illegális bulikra, ahol nincs személyzet, nincs segítség, és gyakran még mentőt sem mernek hívni időben. Ha tényleg a fiatalok biztonsága lenne a cél, akkor a hatóságok, a kormány és a klubok között lenne párbeszéd és együttműködés. Arról, hogyan lehet csökkenteni a kockázatokat: jól képzett személyzettel, józan “chill” terekkel, ivóvízzel, egyértelmű vészhelyzeti eljárással, és olyan környezettel, ahol nem a félelem az úr. A klubbezárás logikája ezzel szemben büntető logika: kollektív felelősséggel sújt egy teljes közösséget egy állítás, egy gyanú, egy eljárás alapján. És közben üzen: nem érdekel, hogy ez hány ember megélhetése, hány fiatal közösségi tere, hány év munka – a lényeg, hogy a „rend” látszata fennmaradjon. A rezsim minden ilyen gesztussal egy dolgot ismer be: nincs stratégiája. Nincs bizalma a saját intézményeiben. Nincs eszköze a valóság kezelésére – csak eszköze a valóság szőnyeg alá söprésére. És ez nem csak Szeged ügye. Ez mindannyiunké. Reméljük, ez a hanyatló rendszer hamarosan megbukik, és vele buknak a propagandistái. De aki mindent csak áprilistól vár, az csalatkozni fog. A szabadságunkat senki sem fogja helyettünk megvédeni. Azt ígérhetem, hogy a Tánc a Szabadságért folytatódni fog – vive la résistance! #NoMoreDrugWar

[Vigyázat, szatíra, nem valóság!] Képzeld el a police.hu-t egy párhuzamos dimenzióban, ahol éppen alkohol-ellenes háborút folytat a kormány: Szeszesital-fogyasztóval szemben indult eljárás A rendőrök egy 32 éves férfit állítottak elő 2026. január 23-án a késő esti órákban Budapest belvárosában, miután a járőrök igazoltatták a zavartan viselkedő személyt. A gyanú szerint rövid időn belül elfogyasztott egy üveg sört, valamint egy egység tömény szeszes italt is. Az intézkedés során a rendőrök nála egy majdnem teli sörösüveget találtak és lefoglaltak. A házkutatás során előkerült egy törött pálinkásüveg és egy utcai szlengben borként emlegetett szerrel szennyezett üvegpohár is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a férfival szemben szeszesital-fogyasztás vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az alkoholfogyasztás élettani hatása kiszámíthatatlan, és használata tragikus kimenetelű is lehet, fogyasztása súlyos balesetekhez, rosszulléthez, valamint öngyilkossághoz is vezethet. Alkoholfogyasztás után szédülés, egyensúlyvesztés, koordinációs zavar, megnövekedett pulzusszám, hányinger, hányás, agresszív viselkedés, hangulatingadozás, szorongás, pánik, valamint emlékezetkiesés (úgynevezett „filmszakadás”) tünete is jelentkezhet. Az alkohol fogyasztása rövid időn belül erős pszichikai és testi függőséget válthat ki, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okozhat. (vigyázat, irónia, nem valóság!)

Az eltűnt 18 éves fiú kapcsán megint a médiaérdeklődés homlokterébe került a „belekvertek valamit az italába” magyarázat. Ismét szeretném hangsúlyozni: SEMMI bizonyíték nincsen arra, hogy a tragikus sorsú fiatalemberrel ilyesmi történt. Egy csomó más magyarázat is létezik arra, ami történt, és borzasztó felelőtlennek tartom, amikor valakik a konkrét ügy ismerete nélkül elkezdenek ítélkezni és bűnbakokat találni! Maga a spikingnak nevezett jelenség – hogy emberek italába kevernek valamit azzal a céllal, hogy elkábítsák őket – kétségkívül létezik. De az, hogy mennyire „tömegesen elterjedt” (ahogy a Válasz Online egyébként alapos cikke fogalmaz), azt egyáltalán nem tudjuk. A nem reprezentatív mintán végzett kérdőíves önbejelentéseknek itt azért korlátozott a megbízhatósága. Egyrészt valószínűleg aluljelentik a valós eseteket, vagy túl későn jelentik, amikor már toxikológiai módszerrel nem lehet igazolni. A cikk azt írja: „a partidrogok gyorsan lebomlanak, néhány óra múlva már nem mutathatók ki” – ez igaz lehet a GHB-ra, de a legtöbb partidrog (pl. MDMA, ketamin) vagy akár benzodiazepinek 1-2 napig kimutathatók. A külföldi kutatásokból azt is látjuk, hogy amikor vettek mintát, az esetek többségében csak alkohol-fogyasztásra utaló jeleket találtak. Ritkán sikerült toxikológiai bizonyítékkal alátámasztani, hogy akár italba keveréssel, akár „mikrotűvel” valakit „bedrogoztak” az akarata ellenére. Ez nem jelenti, hogy a jelenség nem valós és jelentős – de óvatosságra int minket azzal kapcsolatban, mennyire elterjedt. Illetve azt is feltételezhetjük, hogy a spiking esetek jelentős részében nem más szerrel, hanem tömény alkohollal ütik fel ezeket az italokat. Nekem mindig vegyes érzéseim vannak ezzel a témával kapcsolatban. Egyrészt nem akarom bagatellizálni vagy semmibe venni senkinek a megélt tapasztalatait. Másrészt viszont úgy érzem, hogy ez a téma különösen alkalmas a morális pánikkeltésre és aránytalanul nagy sajtófigyelmet kap ahhoz képest, amennyit a gyakoribb, hétköznapibb kockázatok és azok csökkentésének kérdése kap. ❗️Nem árt óvatosnak lenni és figyelni az italodra, de a legnagyobb kockázat még mindig az, ha valaki – szándékosan – használ legális/illegális szereket nem megfelelő dózisban, környezetben, kombinációban, társasággal és testi/lelki állapotban! Minden bulizó, partizó fiatalnak jó tanács: nem pánikba kell esni, hanem legyen terved a bulizáshoz! Nem kell katonás rendre gondolni, elég annyi, hogy tudjátok: ki kivel van, hol találkoztok, ha szétsodródtok, és ki az, aki józanabb marad, ki hogy megy haza. Ne keverjetek olyan szereket, amiknek a kombinációja kockázatos lehet, ne hagyjátok egyedül azt, aki láthatóan nincs jól! Figyeljetek oda magatokra és egymásra! ❤ És még valami, ez már a szülőknek és az egész társadalomnak szól: az állam által felülről gerjesztett drogháborús paranoia a legkevésbé sem védi meg a fiatalokat! Sőt, kimondottan ártalmas a mentális egészségre, kockázatvállalást gerjeszt és akadályozza, hogy segítséget kérjen, aki bajba került. ‍♂️

Többször találkozom olyan rendőrségi videókkal, amelyeken „egykori drogfüggők” vallanak „őszintén” a függőségről. Az én üzenetem: NE tegyétek! Ne adjátok el magatokat a rendőrség drogháborús kampányarcának! Én értem, hogy a legtöbb felépülőben ott a vágy és küldetéstudat, hogy megossza mindazt, amit átélt, a sorstársaival és a fiatalsággal is. Én magam is többször adok felületet hasonló történeteknek: ahogy a felépülők mondása tartja, „hangosan épülünk fel, hogy másoknak ne kelljen csendben meghalnia.” Ennek megvannak a megfelelő csatornái. Azonban a rendőrség jelenleg nem semleges vagy baráti szerv, amivel „közös a cél”. Egy erőszakszerv, ami jelenleg a sorstársaitok ellen folytat egy politikailag kézivezérelt, borzasztó igazságtalan háborút. Az iskolákban pedig elavult és káros elrettentő kampányolást, miközben nincs korszerű prevenció. Legyen neked bármilyen jó szándékod – ezeket az üzeneteket, a kontextusból kiragadva, arra használják fel, hogy a lakosság körében növelje a szerhasználat és szerhasználók démonizálását, elítélését, legitimálják a gyakran brutális módszereket és az emberi jogok lábbal tiprását. A kriminalizálás, a börtön (bár lehet végső eszköz bizonyos esetekben) soha senkit nem mentett meg. Ez egy mítosz – viszont rengeteg emberi életet, családot tett tönkre. Ez nem elősegíti, hanem hátráltatja az emberek felépülését. Rejtőzködésre késztet, növeli a szégyent és kirekesztést, megbélyegez! Mind a szakirodalom, mind az ENSZ ma már a drogfogyasztás dekriminalizálást ajánlja. Szóval mégegyszer: ne váljatok a drogháborús kampány arcaivá! Ellenben találjatok olyan platformokat és üzeneteket, amelyek a szerhasználó emberekkel és a függőség komplex okaival szembeni nagyobb megértést és együttérzést szolgálja! Vive la résistance! ❤ ✊

Kierkegaard, a dán filozófus ír egy emberről, aki borzadva fedezi fel egy újság halálozási rovatában a saját nevét. Nem azért, mert tényleg meghalt. Hanem mert hirtelen ráeszmél: talán már régóta halott belül. És ami még ijesztőbb: addig az sem tudatosodott benne igazán, hogy valaha élt. Vajon van élet a halál előtt? Honnan tudjuk? Az ember leélhet egy életet úgy, hogy odabent valójában halott. Spirituális értelemben mindenképpen. Mozog. Jár-kel. Bejár dolgozni. Családot alapít. Pénzt keres. Vásárol. Mégis, egy pillanatra sem szembesül azzal a kérdéssel, hogy ki is ő igazán. Élni nem ugyanaz, mint elfoglaltnak lenni. Birtokolni. Sikeresnek lenni. Vagy akár csodálatot szerezni. Azt hiszed magadról, hogy vagy valaki. Egész regényeket építesz fel hamis történetekből, hogy ki ez a valaki. Teljesen azonosítod magad ezekkel a történetekkel. Aztán eljön egy pont, amikor rájössz: mindezek a történetek csak pajzsok. Céljuk, hogy elkerüld a fájdalmat, hogy menekülj a félelmeid elől. Rájössz, hogy teljesítmény- vagy éppen élvezet-kényszer mozgat, amivel különféle elvárásoknak akarsz megfelelni. Valaki más életét éled, mert azt hiszed, hogy az a te életed. Közben a saját meg nem élt életed dörömböl odabent, de nem hallod. Hiányzó intimitás. Kínzó kielégítetlen szükségletek. Elmaradt felelősségvállalás. Az őszinte, mély emberi beszélgetések nélkülözése. Néha megrázó élmények tudnak felébreszteni csupán ezekből a szendergéseidből. Amikor a tudatos éned padlót fog, akkor tud előjönni egy mélyebb, belső iránytű. Az igazság kényelmetlen pillanatai, amikor a kontroll illúziója cserben hagy. Szembenézésre késztet. „Merésznek lenni annyi, mint egy pillanatra elveszíteni a biztos talajt,” írja Kierkegaard. „Nem merésznek lenni pedig annyi, mint elveszíteni önmagunkat.” (note to myself) kép: René Magritte

Borzasztó kiábrándító látni, ahogy ez a nagyra nőtt, beképzelt óvodás toporzékol, zagyvál a világ egyik legrangosabb fórumán Davosban – és közben a felnőttek megszeppenve, leforrázva hallgatnak a szobában. Hogy utána majd a folyosón tojástáncot lejtsenek előtte, hízelgéssel, nárcizmusának kenegetésével próbálják manipulálni. Ez sokat elmond a világról, amiben élünk. Az embert elfogja a szekunder szégyen: tényleg itt tart az emberiség 2026-ban? Nem véletlen, hogy egy ötéves érzelmi intelligenciájával, egy tomboló hormonok által irányított tinédzser szenvedély-kontroljával rendelkező bully lehet a világ leghatalmasabb embere. Ez nem egy véletlen: itt már nem elég ezt az egy embert félreállítani. Őt a mai társadalom termelte ki és emelte magasba. Egy olyan társadalom, ami borzasztóan fejlett és szofisztikált technológiákkal rendelkezik, de érzelmileg még mindig a barlanglakók szintjén áll. Egy világ, ami mindent alárendelt a birtoklásnak és a megszerzésnek – hogy „kinek van nagyobb”. Ahol az igazság már nem jelent semmit, csak az, ki tudja leghangosabban harsogni a maga hazugságát. Ami a „mindent vagy semmit” zéró-összegű nagyhatalmi játszmákat jutalmazza. Ahol azok az emberek sikeresek, akik mindent is akarnak, ráadásul most akarják – de akik rettegnek attól, hogy akár egy percig egyedül kelljen maradniuk a saját árnyékukkal. A kanadai miniszterelnök beszéde mutatott némi fényt a folyosó végén. Politikusként nyilván ő sem tökéletes – de most legalább magára vette a felnőtt történelmi szerepét a szobában. És vajon nem ez tesz-e „naggyá” egy egyébként tökéletlen, megalkuvó politikust is: hogy a megfelelő pillanatban képes felismerni és felvállalni bizonyos kényelmetlen történelmi szerepeket? Mint Churchill, vagy akár Nagy Imre? Mark Carney emlékeztetett minket arra, hogy többek vagyunk annál, mint amennyit hiszünk magunkról. Vaclav Havelt (egyik kedvenc gondolkodómat) idézve rámutatott, hogy az erő logikája – korlátolt logika, és a hatalomnélkülieknek hatalma van. Üdítő volt látni, hogy akadnak még, akiknek nem ment el teljesen az eszük ebben a zajos igazság-utáni világban. Vajon mi mit tudunk tenni? Én azt gondolom, hogy ideje átgondolnunk, hogy miért uralkodnak Putyinok, Erdogánok, Orbánok és Trumpok a világ fölött. Hogy mit jelent demokrácia, szabadság. Hogy milyen világban akarunk élni. De legfőképpen ideje magunkba nézni. „Amikor már nem tudunk megváltoztatni egy helyzetet, akkor arra kapunk kihívást, hogy önmagunkat változtassuk meg,” írta Viktor Frankl. Ez nem kevés. Bálint György magyar zsidó író – tegnap volt 83 éve, hogy megölték – írta a halála előtt: „Lehet, hogy a kert minden virága és minden fűszála halálraítélt. De a kertész ott áll helyén és a gyilkos özönvíz előtt, egy pillanattal még egy kis jótékony vízsugarat bocsát a virágokra és a fűre. Ebben az egész elviselhetetlen, vihar előtti feszültségben csak az a megnyugtató, hogy akadnak még ilyen kertészek.”

Mint a BIDF – Budapest International Documentary Festival nagykövete szeretném a figyelmetekbe ajánlani a Mákvirág című filmet, ami egy indiai filmes alkotása és az ottani máktermesztő farmerek küzdelmét dolgozza fel – alább olvashattok bővebben a filmről és a hozzászólásba belinkelem, hol tudtok jegyet venni, január 27-én és január 28-án lesz vetítés! ❤ Mákvirág / I, Poppy Vardibai asszony családjával ötven éve termeszt mákot földjükön. Fia, az elsőgenerációs értelmiségi Mangilal tanulmányait is ebből fedezték, és ennek köszönhetik, hogy alacsony kasztból való származásuk ellenére saját házuk van. A morfinalapú gyógyszerekhez szükséges ópium tízezrek számára biztosít tisztes kenyérkeresetet Indiában – ám a korrupció, amely átszövi a rendszert, lassan teljesen ellehetetleníti a gazdákat. Az illegális termesztést börtönnel büntetik, míg az engedélyeket egyre növekvő kenőpénzért osztja a gyógyszerhivatal. A családjához hasonló gazdák elégedetlenségét tapasztalva Mangilal évek óta kitartóan harcol a korrupció ellen. A földet két kezével művelő anyja, Vardibai viszont inkább megalkudna: attól tart, hogy fia igazságkeresése hiábavaló, és még azt a szerény megélhetésüket is kockára teszi, amit ez a kis szelet föld jelent számukra. Bővebben a filmről és jegyvásárlás a linken az első kommentben! (For more information and tickets visit the link in the first comment!) #bidf2026 #fesztivál #doku #films #BudapestIDF #BIDF #filmfestival #documentary #dokumentumfilm

A nógrádi rendőrség legújabb lefoglalása a drogellenes háborúban – 1 db (!) zöld tabletta és egy zacsi sarkában némi nyamvadt kis füvecske, amiből legfeljebb egy vézna spanglit lehet megtekerni. És persze valami maradék partidrog az alufóliában. Drogkereskedelemmel (!) vádolják – hogy mi alapján, az nem derül ki, mert ennyi cuccal még saját magát se volt képes rendesen ellátni egy buliban, az biztos. Lehet, hogy csak azért, mert a lakásában találtak egy digitális mérleget – ami nyilván nem egyértelmű bizonyíték arra, hogy terjesztő. Ugyanezen a napon a rend éber őrei lefoglaltak még 0,74 gramm (!) „zöld növényi törmeléket” egy 20 éves sráctól. Most aztán nyugodtan alhatnak a nógrádiak, micsoda veszélyes bűnözőket sikerült lekapcsolni! Biztos vannak olyanok, akik azt mondják: a kristálydílereket csak kapják el, nem akarunk bűnözőket látni az utcákon drogot árulni, házakba betörni stb. De ez? Tényleg ez lenne a megoldás, hogy fiatalok védelmének jelszavával sokezer fiatalt kriminalizálnak, akik nagyrészt maguk is egyszerű fogyasztók, ráadásul főleg fűszívók és semmi közük a kristály-kereskedelemhez? Sokmilliós költségű, teljesen értelmetlen és igazságtalan büntetőeljárások ezrei túlnyomórészt fogyasztó emberekkel szemben. Eközben Csehországban januártól legálisan lehet otthon termeszteni kannabiszt. Kinek mit intézett a kormánya ‍♂️

Tudod mit, János? Ha már kimozdulsz a batidai luxusvadászkastélyodból, hogy jól megmond ennek a „buta népnek” a frankót, akkor legalább valami olyanról beszélj, amihez értesz. Vagy ha nem is értesz hozzá, de legalább felelős vagy érte: mint mondjuk a MÁV-ért. Beszámolhatnál arról, hogy vajon miért van ilyen lerobbant állapotban a vasút és miért késnek folyamatosan a vonatok. Gyakran feleled erre, hogy egy ilyen bonyolult, évtizedes lemaradásban lévő rendszerben, mint a közelekedés, nincsenek „gyors megoldások”. Ebben a védekezésedben van némi igazság (némi): hosszú távú, stratégiai döntésekre lenne szükség (lenne). De képzeld, a drogpolitika is egy ilyen szakterület! Ahol egybites uszítás és „gyors megoldások” helyett inkább le kellene ülni azokkal, akik valóban értenek hozzá, meg kellene érteni, hogy mi működik és mi nem, és ennek a tudásnak a birtokában felelős döntéseket kellene hozni. Mert lenne felelősségetek: újjáépíteni a leépített addiktológiai ellátórendszert, a nemzeti drogkoordinációt, az általad 2016-ban egy tollvonással kivégzett Nemzeti Drogmegelőzési Inézetet, a nemzeti drogstratégiát, a leállított pályázati rendszert. Csak hogy néhányat említsek. De persze tudom: ez nem erről szól. Titeket nem érdekel a drogpolitika. Csak az, hogy addig se beszéljenek az emberek a Szőlő utcáról, a romló életszínvonalról és a késő vonatokról, amíg lehet őket hergelni „a drogosok” ellen.

Néha elgondolkodom, hogy ezek a döntések – mint például most az, hogy a Szőlő utcai javítóintézetet végleg bezárják – hogyan is születnek a valóságban. Ott Pinterisztán bugyraiban. Hogy tényleg ennyire cinikus gonosz, vagy esetleg ennyire inkompetens semmirekellők ülnek ott a tárgyalóasztalok mögött? Esetleg mindkettő. Akik mindenáron kiöntenék a fürdővízzel együtt gyereket is. Mert az ugye megold minden problémát – csak söpörjük a szőnyeg alá. Nem érdekes, hány ember – hány gyerek, hány család – életét tesszük tönkre. Szóval a lehetséges verziók közül nekem még mindig ez tűnik a legvalószínűbbnek.