A rendőrség szerint „nemtelen” támadás érte a pécsi diszkórazzia miatt a rendőrséget. Mert hogy „nem véletlen” razziáztak a Pécsi Est szórakozóhelyen, ugyanis ott novemberben és decemberben garázdaság történt a biztonsági személyzet részéről. „A cél az, hogy a fiatalok biztonságban szórakozhassanak” – írják. Hm. Tényleg? Felmerül azért az emberben pár kérdés. Azzal lehet csak és kizárólag „megvédeni” a fiatalokat, hogy tönkretesszük a hétvégéjüket és több órás rendőrségi procedúrának vetjük őket alá bulizás helyett? Tényleg ez fogja megnyugtatni a szülőket? Ráadásul kommandósokkal és kábítószer-kereső kutyákkal lehet a legjobban fellépni egy hónapokkal ezelőtt történt garázdasággal szemben? Ez hogy? Ha a biztonsági személyzettel volt gond, akkor mi értelme volt a bulizó fiatalokat vegzálni? Hogyan fogja ez elősegíteni, hogy ne legyen több garázdaság a részükről? „A szórakozóhelyek rendőrségi ellenőrzése során nem a szórakozás ellehetetlenítése a cél” – márpedig azzal jár, a tények makacs dolgok, és bármennyi nyakatekert rendőrállami bikfanyelvű érvelés se fog rajtuk változtatni ‍♂️

Bizonyára mindenki hallott egy 18 éves fiú eltűnéséről. Borzasztó tragédia. Természetes, hogy ilyen esetben – amikor látszólag teljesen váratlanul beüt egy ilyen sorscsapás – az emberek egyszerű magyarázatokat keresnek. Elkezdenek spekulálni. „Biztos valaki belekevert valamit az italába.” Ez valahol természetes: az ember jelentés-kereső állat. „A drog” mindig kézenfekvő magyarázatnak tűnik mindenféle furcsa viselkedésre. De ne felejtsük el, hogy mindez teljes spekuláció. Egyelőre semmi bizonyíték nincsen rá – és nem egy másik, szintén spekulatív magyarázat létezik. Az azonban, amikor egy politikus rárepül egy ilyen tragédiára, és rögtön kihirdeti AZ igazságot és már bűnbakot is talál, ami egyébként – surprise – kényelmesen illeszkedik a pártja narratívájához, az szerintem egészen gyomorforgatóan undorító. SENKI nem tudja, hogy tényleg volt-e drog a képletben, SENKI nem tudja, hogy a szórakozóhely bármilyen módon felelős volt-e. Lehet, hogy kiderül majd valami – de mindaddig spekulációkból politikai vádakat építeni, élősködni egy ilyen tragédián bűnös felelőtlenség. Király Nóra meg húzzon zsemlészacskót a fejére és szégyellje magát!

Folytatódik a drogháborús őrület: ezúttal a Pécsi Est nevű szórakozóhelyre csaptak le a rend éber őrei – több tucat kommandóssal és rendőrkutyákkal ütöttek rajta az ott szórakozó több száz fiatalon. A bő másfél óráig tartó ellenőrzés során senkinél nem találtak kábítószert, kábítószerrel való visszaélésre utaló jelet, vagy bármilyen más illegális dolgot. Hát igazán gratulálok! Sikerült az adófizetők több tízmillió forintját arra költeni, hogy tönkretegyék több száz fiatal hétvégéjét – ráadásul egyetlen egy nyomorult bűncselekményt sem sikerült felderíteni. Tényleg ez lenne a közbiztonság fenntartásának a módja, tényleg nincs máshol helye ezeknek a rendőröknek, nincsenek valódi bűncselekmények, amiket ki lehetne nyomozni? A szórakozóhely közleményében ezt írta: „Szerintünk biztosan nincs rendben, hogy egy intézkedő rendőr többször arra utalgat, hogy úgyis lesz még egymással problémánk, készüljünk fel rá, hogy addig fognak hozzánk járni ellenőrzi, amíg nem találnak valami problémát.” Na hát itt lóg ki a randa nagy NER-es lóláb: maffia módszerek ezek a rendszernek nem tetsző, esetleg az elit által olcsón felvásárolni kívánt helyek bezárására. Hánynom kell tényleg. Lehet még végülis azt a 14%-os támogatottságot tovább erodálni a fiatalok körében, hajrá. Ebből is látszik, hogy a Tánc a Szabadságért mozgalmat folytatni kell – az ellenállást addig nem fejezzük be, amíg akár egyetlen ilyen diszkórazzia lesz Magyarszágon! Aki a diszkórazzia áldozatául esett, az írjon a drogriporter(kukac)proton.me emailcímre – meséljétek el a történeteteket. Tudjatok róla, hogy az ilyen razziák jogsértők, segítünk jogsegélyhez jutni – vive la resistance! ❤ ✊ #NoMoreDrugWar

Szóval akkor így működik a „zéró-tolerancia” idehaza: a drogügyekért is felelős minisztérium már 2013-ban (!) tisztában volt vele, hogy Juhász Péter Pál kiskorú lányokkal folytat viszonyt, és a rendőrség már idén nyáron tudott a decemberben közzé tett bántalmazásról szóló videófelvételről. De közben a kormány gőzerővel minden csatornán azt kommunikálta, hogy nincs itt semmi látnivaló, nincsenek fiatalkorú áldozatok, és mindent kivizsgáltak és a legnagyobb rendben találtak. Horváth Laci vajon miért nem követel legalább olyan erélyesen zéró-toleranciát a fiatalkorúakat abuzáló ragadozókkal szemben, mint amilyen buzgalommal a részben éppen a gyermekvédelmi intézetekből kikerült fiatalokat viszik el bilincsben egy cigi miatt az utcáról?

A változás egyik természetes velejárója az ambivalencia, a bizonytalanság. Akarom is a változást, meg nem is. Hullámzik a motivációm: hol erősebb, hol gyengébb. Vannak pillanatok, amikor elkötelezett vagyok – és vannak gyenge órák, amikor meggyőzöm magam: jó ez így, ahogy van. Ezzel kevesen tudnak mit kezdeni. A hagyományos módszerekkel dolgozó segítők és közösségek gyakran puszta akadálynak tekintik: valaminek, amit minél hamarabb le kell győzni, különben nem lehetséges „igazi” változás. És ha az ambivalencia – az elbizonytalanodás – később újra felbukkan, azt sokan kudarcként értelmezik. Nem is akarsz igazán változni – kapja meg. Pedig a modern viselkedéstudományi megközelítések alapján egyre inkább az látszik, hogy az ambivalencia – vagy ha úgy tetszik: a közelítés–elkerülés dinamikája – nem valami szégyellni való hiba, amit a szőnyeg alá kell söpörni. Inkább egy jelzés: annak a jele, hogy valami fontos dolog forog kockán bennünk. Nem az a kérdés, van-e ambivalencia (szinte mindig van), hanem az, hogyan reagálunk rá. Ha például valaki le akar állni egy olyan viselkedéssel, ami egyébként élvezetes és rövid távon jutalmazó, de hosszú távon önpusztító, akkor a legfontosabb sokszor nem is az, hogy újra és újra bebizonyítsuk: ez mennyire káros. Gyakran hatásosabb, ha a fókuszt arra tesszük: miért éri meg változtatni. Mennyivel tágasabb, szabadabb, élhetőbb lehet az életünk, ha a mértéktelen piálás, drogozás, pornózás – vagy bármi más menekülőút – helyett olyan tevékenységeket találunk, amelyek szenvedélyt adnak, de közben építenek is. Összetett és bonyolult lények vagyunk mi, emberek. Sokféle törekvéssel, néha titkos vágyakkal a szívünkben. Olyan erőkkel, amelyek gyakran egymásnak is ellentmondanak. Ahogy Kant mondta: olyan görbe fából, amiből az ember készült, soha nem lehet teljesen egyenest faragni. Ez nem valamiféle hiba – ez az emberi létezés része.

Miután Szókratészt megvádolták a vének „istentelenség” és az „ifjúság megrontása” miatt, az agórán összefutott egy ismerősével, Euthüphrónnal. Aki éppen szintén peres ügyeit intézte. Mint az Szókratésszel gyakran megesett, egy ártatlannak induló utcai csacsogás hamarosan átalakult egy a legfelsőbb értékekről szóló filozófiai vitába, amelynek a tétje: mitől lesz valami erényes, és mitől lesz valami bűnös. „Az a jámbor, amit az istenek szeretnek,” állítja a dialógus elején Euthüphrón. Aki az önelégültségig magabiztos saját erényességében – amit azzal fitogtat, hogy ő bizony még a saját apját is feljelentette, amikor gondatlanságból megölte egy napszámosát. Szókratész azonban, aki megeszi reggelire a konvencionális tudásukban önelégült nyárspolgárokat, egy egyszerű kérdéssel megingatja hitében: „Vajon azért jámbor egy tett, mert az istenek szeretik? Vagy azért szeretik az istenek, mert eleve jámbor?” És fordítva: vajon azért bűn valami, mert egy felsőbb tekintély azt mondja róla, hogy bűn? Vagy azért mondja azt róla, hogy bűn, mert észérvekkel be lehet – be kell! – bizonyítani róla, hogy bűnös? Ez a kérdés azóta is gyakran visszhangzik bíróságokon, egyetemi előadótermekben és a közösségi média komment szekciójában is. Különösen gyakran előkerül olyan áldozat nélküli bűncselekmények esetében, amelyeket az állam a közerkölcs vagy a közegészség vagy valami hasonló magasztos, absztrakt fogalom védelmére hivatkozva rendel büntetni. A drogtémában például gyakran hangoztatják egyesek, amikor tinédzsereket visznek be bilincsben a rendőrök egy spangli miatt: de hát bűncselekményt követtek el. A felső tekintély, a Hatalom azt mondja, hogy a füvezés az bűn. Pont. De vajon ez tényleg indokolja, hogy embereket megfosszanak a szabadságuktól, a méltóságuktól? Tényleg egyáltalán nem érezzük a szükségét annak, hogy megnézzük: vajon tényleg indokolható-e emberek megbüntetése pusztán azért, amit a saját testükkel tesznek, mások zavarása, veszélyeztetése nélkül? Ugyanilyen vak konformizmussal követtek az emberek megannyi igazságtalan törvényt a történelem során. A zsidótörvényektől egészen a Benes-dekrétum kritikájának tilalmát előíró jelenlegi szlovákiai törvényig. Szókratész említett párbeszéde Euthüphrónnal azért választóvonal a nyugati kultúra fejlődésében, mert ő választotta szét először az etikát a puszta tekintélytől. Ő volt az, aki egész életével azt jelképezte, hogy a jó és a rossz nem az, amit a felsőbb tekintélyek (istenek, törvények, hagyományok) annak kijelölnek – és az erkölcs nem redukálható le az engedelmességre. Szókratész óta az európai ember szellemi örökségéhez tartozik a késztetés, hogy ne vakon, lojalitásból vagy engedelmességből próbáljon a közösség számára normákat, szabályokat alkotni. Hanem ezeket a szabályokat minden esetben alávesse az ésszerűség, a közjó, a szükségesség és arányosság mércéinek. És ha a jelenlegi drogjogi szabályozást ennek a szókratészi elemzésnek alávetjük, akkor megsemmisítő vereséget fog szenvedni számos fronton. Hiszen évtizedes bizonyítékok szerint a) nem vezet a droghasználat visszaszorításához, b) rejtőzködésre és kockázatvállalásra készteti a fogyasztókat, tehát közegészségügyi szempontból ártalmas és c) nem igazságos valakit csak azért megbüntetni, amit a saját testével tesz. Nyilván nem azt mondom, hogy nincs szükség törvényekre, vagy hogy mindenki azt csinál, amit akar. Azt mondom, hogy ésszerű, a közjót szolgáló, a szabadságjogainkat tiszteletben tartó szabályokra van szüksége a közösségnek. A szabadság az alapállapot. A büntetés kivétel. A kivételt pedig mindig igazolni kell. És soha nem elég igazolás az, hogy „azért, mert a törvény ezt mondja.” Az olyan törvény, ami elbukik a bizonyítékok, az érvek vitájában, nem a közjót szolgálja.

Hogy mennyire hiteles Trump elnök aggódása az amerikai fiatalok körében tömeges halálozással járó fentanil-járvány miatt, azt abban a döntésében is láthatjuk, hogy mintegy 2 milliárd dollárral kurtította meg a pszichiátriai és addiktológiai ellátórendszer támogatását. Holott a leállított programok közül több kétpárti egyetértéssel lett létrehozva, sőt, még Trump is támogatásáról biztosította őket korábban. Viszont az USA-ban valami olyan történt, amire például Magyarországon az elmúlt 15 évben soha nem került sor: az ellenzéki és szakmai bírálatok és a negatív médiavisszhang hatására a kormány meghátrált és 24 órán belül visszavonta a döntést – helyreálltak a támogatások! A döntés elsősorban az Egyesült Államok Szerhasználati és Mentális Egészségügyi Szolgáltatások Hivatala (SAMSHA) által pályázatokkal támogatott mintegy 2000 segítő szervezetet érintette volna a legrosszabbul – a fentanil-hullám kellős közepén. Sok szakember arra figyelmeztetett, hogy a leállások emberek tömegei számára jelentettek volna halálos ítéletet. Remélem, Magyarország is egy olyan demokratikus jogállam lesz egyszer újra, ahol a hibás közpolitikai döntéseknek vannak következményei – és ahol a szakmai, társadalmi vélemények, kritikák hatnak a politikai döntéshozásra.

Tavaly márciusban Bécsben filmeztünk a helyi addiktológiai ellátórendszerről (Suchthilfe Wien). Hát mint mondjak: fényévekkel le vagyunk maradva itt Magyarországon. És nem csak abban, hogy az állam ott összehasonlíthatatlanul stabilabb és fenntarthatóbb támogatást nyújt az ellátórendszernek (kb. évi 50 millió euró), ami elég a kb. 400 munkatárs fizetésére. Vagy hogy ott egy addiktológiai szervezetnek a képen látható több emeletes épülete (Jedmayer) lehet, miközben nálunk örülhetünk, ha jut néhány szoba. Hanem a szemléletben is. Egyrészt ez a szemlélet integrált: összehangoltan, ugyanannak a szervezetnek a részeként, egymásra épülve működnek ártalomcsökkentő, felépülést, lakhatást, munkahelyteremtést segítő szolgáltatások. A küszöb alacsony: hogy mindenki meg tudja ugrani, akinek szüksége van rá. A hozzáállás nyitott és emberi. Szóval érdemes megnézni a filmünket – a hozzászólásba belinkelem, nézzétek és osszátok! ❤

Tegnap telt házzal zajlott a Dürer Kertben a Pszichedelikumok tündöklése, bukása és feltámadása című rendezvény, ahol Szummer Csaba professzor vezette be a közönsége a pszichedelikumok kutatásának kezdeteibe és első aranykorába, majd én tartottam előadást a pszichedelikus kutatások mai reneszánszáról. Én személy szerint órákig el tudok beszélni erről, hihetetlenül izgalmas és gazdag témának tartom: a tudomány, a spiritualitás, a társadalmi konfliktusok, a mentális egészség, a trauma-feldolgozás termékeny találkozási pontjainak egyike. Köszönjük Lipták Noéminek a szervezést! Egyben arról is beszélgettünk Csabával a rendezvény után, hogy ideje lenne újraéleszteni a már évek óta tetszhalott állapotba került Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért tevékenységét, hogy idehaza is változzanak a dolgok – legalább a közgondolkodás szintjén, amíg a politika mást nem tesz lehetővé. A rendezvényről nem készült felvétel, de azt ígérhetem, hogy még bizonyára sokszor fogunk mi is foglalkozni ezzel a nagy közérdeklődés övezte témával. És egyben szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy hétfőn este a kollégám, Takács István Gábor fog előadni a nemzetközi filmes munkánkról (Drogriporter Szabadegyetem: Kamerával a világ körül a józan drogpolitikáért ). Videókat is fog vetíteni, ha ráérsz, gyere el, szívesen látunk! ❤

Bevallom, tévedtem. Tévedtem, mert azt hittem, hogy a józan ész, vagy valamiféle következetesség maradéka még pislákol a fideszes törvénygyárban és van benne némi képesség az önkorrekcióra. De nem volt igazam. Ez a gépezet nem csak teljesen elszabadult hajóágyúként működik. Ráadásul zéró-koherenciát képvisel és hülyét csinál saját magából és a jogalkotásból. A klubok bezárásával kapcsolatos rendeleti csiki-csukiról van szó. Próbálom nektek rekonstruálni az eseményeket. Kezdődött azzal, hogy novemberben hoztak egy rendeletet, a háborús vészhelyzetre (muhaha) hivatkozva, a parlament megkerülésével. A rendelet a rendőrség számára lehetővé tette, a bíróság megkerülésével, hogy három hónapra bezárjon klubokat pusztán azon gyanú alapján, hogy ott valamiféle kábítószer-terjesztés folyt. Tekintet nélkül arra, hogy a klub tulajdonosa, stábja egyáltalán tudott-e róla, felelős volt-e érte. Jogorvoslati lehetőség nélkül. Na most ezután decemberben valószínűleg valaki joghoz értő ember kapcsolt valamelyik minisztériumban, hogy ez így ebben a formában gáz. Ezért a rendeletet hatályon kívül helyezve egy olyan törvénymódosítást hoztak, ami igazából a rendelet lényegét kilúgozta. A rendőrség kisebb jogosítványt kapott a klubok bezárására, mint ami eddig amúgy is a jegyzők kezében volt. Akkor lehetett volna bezárni a klubot, ha bizonyítást nyer, hogy valóban sáros a drogterjesztésben. Én erről tudósítottam is a Drogriporteren – hangot adva az azóta tévesnek bizonyult elképzelésnek, hogy lám, a közvéleménykutatási adatok tükrében talán mégis rájöttek, hogy a diszkórazziás klubbezáró háború esetleg felelős lehet az uralkodó párt siralmas teljesítményéért (14%) a fiatal szavazók körében. De most január elején a kormány újabb fordulatot hajtott végre: ezúttal a korábban hatályon kívül helyezett, felvizezett törvénnyel helyettesített rendelet helyett most egy új rendeletet hoztak! Ami gyakorlatilag megegyezik a korábban hatályon kívül helyezett rendelettel… Megint a kormány által kézivezérelt rendőrség döntésével önkényesen bezárhatóvá tesznek klubokat. Tehát rendeletet hoztak, aztán eltörölték egy törvénymódosítással, aztán visszahozták a rendeletet és a törvénymódosításról kihirdették, hogy az „nem alkalmazandó”. Mégegyszer: bevezetnek, eltörlik, újra bevezetik – ugyanaz a kormány, 2 hónapon belül. WTF? ‍♂️ Ha ezek után a fejedet fogod, kedves olvasó, akkor nem vagy egyedül. Ezt tényleg egy vicc. Óvodás tempó. Transzparens, demokratikus jogalkotás? Pfff. Jogbiztonság? Arról szerintem azt sem tudják, eszik-e vagy isszák. Szóval igen, tévedtem. Mégsincs itt semmiféle józan megfontolás a háttérben – csak a fájdalmas hülyeség és rosszindulat tobzódása. ‍♂️