Nem gondoltam volna pár éve, hogy a feminista mozgalom egyik legújabb ikonja egy 72 éves nő lesz majd – de a valóság tartogat meglepetéseket. Gisele Pelicot neve ma már nők milliói számára vált ismertté – elszánt arca a #metoo mozgalom jelképévé, falfestmények hősnőjévé. A nő, akivel borzasztó dolgok történtek, és mégis, egy pillanatra sem hagyta, hogy emiatt neki kelljen szégyent éreznie. Méltósággal, fejét felszegve jár. A bírósági ülésen nyíltan a szemébe néz az elkövetőknek. Őszintén interjút ad a sajtónak. Példát mutat azoknak, akikkel hasonló visszaéléseket követtek el: nem vagy egyedül, és nem neked van okod szégyenkezésre – szégyelljék magukat ők!
Aki nem ismerné esetleg a sztorit: saját férje éveken keresztül bedrogozta, és eszméletlen állapotban más férfiaknak szolgáltatta ki, akik megerőszakolták. És ezeknek a szörnyűségeknek az ellenére is töretlen elszánással vívta a harcát, hogy minden egyes elkövetőnek az igazságszolgáltatás elé kelljen állnia.
A nők – és minden áldozat – számára az üzenet tehát egyértelmű: állj ki magadért, nem vagy egyedül. De vajon mit mond el ez a történet az elkövető férfiakról? Könnyű lenne ezt az egészet annyival elintézni, hogy hát ezek rohadt perverzek, a társadalom egy kisebbsége. Betegek, deviánsok. De a kép ennél szomorúbb, ha átnézed az elkövetők listáját.
51 (!) férfi állt a vádlottak padján. A férjen kívül még 50 férfit sikerült beazonosítani, de valószínűleg ennél jóval többen voltak. Vannak köztük fiatalok, középkorúak és idősek. Kövérek és soványak. Diplomások és melósok. Tűzoltó, bolti eladó, katona, kamionos, informatikus, villanyszerelő, börtönőr, nyugdíjas és munkanélküli. Bevándorló és őslakos. Többgyerekes családapa és gyerektelen szingli. A francia férfi-társadalomnak gyakorlatilag minden szeglete képviseltette magát.
Agnes Fichot ügyvéd az ítélet után arról beszélt, hogy örül annak, hogy számos elkövetőt orvosi kezelésre ítéltek mellékbüntetésként. Mert a börtön senkit nem fog „kikezelni” a szexuális perverziójából és a „normális” szexualitáshoz visszavezetni, csak a gyógykezelés. Nos, azzal egyetértek az ügyvédnővel, hogy a börtön, bár jelenthet elégtételt az áldozatnak, de azt nem lehet várni, hogy bárkit „megjavítson”. Viszont azt nem gondolom, hogy ezeknek az embereknek mind valamiféle orvosilag diagnosztizálható „betegségük” (perverzió) lett volna, amiből ki lehet őket gyógyítani. Nem a „normális” (az mi?) szexualitástól való eltéréssel van itt a probléma. Ez félrevisz attól, amivel valóban probléma van: a konszenzus hiányával, az erőszakkal. A szex, legyen bármilyen perverz, de alapvetően egy konszenzuális játék. Ami az eszméletlen Pelicot-val történt, az viszont nem a szexről szól, hanem az erőszak, a hatalom mámoráról.
Ezek a férfiak azért tették meg, mert – megtehették. Mert azt élvezték, hogy hatalmukban áll megtenni. Ez nekik jár. És ez nem valamiféle betegség vagy perverzió – vagy ha a nőkkel szembeni emberi együttérzés hiányát, a hatalommal való beteges visszaélést patologizáljuk, hát milliárdok betegek. Azok is, akik kihasználják egy buliban, hogy egy nő ittas állapotban van, hogy lefektessék. Vagy akik kihasználják az alá-fölé rendeltségi viszonyokat ennek érdekében – és ebben semmi rosszat nem látnak. Ennek az egésznek a gyökerei sajnos oda vezetnek vissza, ahogyan szocializálódunk, mint fiúk, férfiak. Amilyen mintákat látunk a nőkkel való bánásmóddal kapcsolatban a filmekben, a könyvekben, a pornóoldalakon, ahogyan gondolkodunk, viccelődünk egymás közt a nőkről.
Mielőtt még valaki félreértene (mert biztos félre akar érteni): nem, nem minden férfi élne vissza így a helyzetével, mint ahogy ez az 50 férfi tette. A többség remélem nem. De azért az nyugtalanító, hogy milyen sokan igen. Nem arról szól ez, hogy minden férfi kollektíve bűnös. De látnunk kell a rendszerszintű mintákat az egyéni viselkedéseken túl, és fel kell ismernünk, hogy van dolgunk ezzel bőven, mint társadalom.
