Vajon mennyi a sok? Hányszor lehet pszichedelikumokat használni? Úgy, hogy az ember kimaxolja az élmény pozitív oldalát, miközben minimalizálja az ártalmak kockázatát?
Sokszor sokan kérdezik ezt. Nehéz kérdés – nincs rá univerzális válasz.
Ha a rendőrséget kérdezed, a válasz valószínűleg az: ne drogozz, mert meghalsz! És a lakosság jelentős része is azt gondolja, hogy csakis a teljes zéró-tolerancia lehet a megfelelő üzenet. De hát az emberek már csak olyanok, hogy nem mindig fogadják meg az ilyen típusú tanácsokat…
A másik szélsőség: akik felelőtlenül tolnak magukba mindent, csak üssön. Mert a lelkükben van egy üres lyuk, és azt próbálják vele kitölteni. Ők hajlamosak ugyanúgy használni a pszichedelikumokat is, mint minden mást a xanaxtól a pián keresztül a hamburgerig: agyatlanul.
Nehéz úgy fogalmazni ebben a témában, hogy az ember elkerülje, hogy valamelyik szélsőség tagjai ne értsék félre, amit mond. Az én válaszom a kérdésre: attól függ.
Az agy okos jószág: egyensúlyra törekszik. Homeosztázisra. Ha egy szer nagyon kilengeti a hormonháztartást egy bizonyos irányba, akkor megtanulja, hogy a legközelebb már ne reagáljon az adott szerre olyan intenzíven. A hatások halványodnak. Ezt nevezzük toleranciának. Amikor valaki túlzásba viszi a drogozást, akkor a tolerancia következtében azt fogja érzékelni, hogy a korábbi dózis már nem eredményezi a korábbi hatást. A pszichedelikumok esetében a tolerancia nagyon gyorsan kialakul: ha valaki egy nappal a trip után ugyanazzal a dózissal próbálkozna, hát nagyon keveset érezne belőle. Ezért nem jellemző, hogy az utcán LSD-függők szaladgálnának…
Ettől függetlenül vannak, akiknek a pszichedelikumok egyáltalán nem valók. Például ha valakinek a családjában előfordult már valamilyen pszichiátriai zavar, ha magát is diagnosztizálták hasonlóval, vagy úgy érzi, hogy instabil a lelki állapota, gyógyszert szed a szorongására, depressziójára stb. Számukra a pszichedelikus szerek kimondottan károsak lehetnek.
Vannak, akik azt gondolják, hogy az olyan szereket, mint az LSD vagy a varázsgomba, csupán addig szabad használni, amíg az ember megtanulja, amit megtanulhat tőlük. Ahogy Allan Watts mondta: „ha megkaptad az üzenetet, akkor tedd le a telefont!”
De vannak olyanok is, akik másként gondolták. Így például Ram Dass, a korai LSD kutatások egyik főszereplője, még élete későbbi szakaszában is fogyasztott 1-2 évente pszichedelikumokat. Azt állította, hogy amikor éppen belemerevedett volna valamilyen társadalmi szerepébe, a pszichedelikus utazás kilódította a komfort-zónájából. Tágította a határait.
Vannak akik az ún. mikrodózisra esküsznek: a tudatmódosítási küszöb alatti dózist fogyasztanak minden nap, és azt állítják, hogy ez élénkítő hatással van az elméjükre. Az eddigi kutatások szerint ez a hatás valószínűleg placebo-hatás.
Ann Shulgin, az MDMA pszichoaktív hatásait felfedező Sasha Shulgin pszichológus felesége azt mondta, hogy az MDMA esetében évente maximum négy alkalom az, aminél még nem fenyeget a kiégés és az élmény ellaposodása.
Abban mindenesetre elég széleskörű egyetértés van, hogy a pszichedelikumok nagyon erős szerek, amikkel szemben ajánlatos egyfajta alázatot és tiszteletet tanúsítani. Ritka alkalmakon, eseményeken kívül nem használni őket. Akkor is csak megfelelő állapotban (set), megfelelő környezetben és emberekkel (setting), megfelelő dózisban.
Talán eljön majd az idő, amikor a pszichedelikumok fogyasztása beépül a kultúránkba. Megfelelő közösségi kontroll alatt, megfelelő szertartásos keretek között – például bizonyos ünnepekhez, eseményekhez kötve. Akárcsak a tradicionális kultúrákban. Megismerésre, gyógyításra használva.
kép: Sharm Murugiah
