Biztos megvan nektek a Beatles „Help” című slágere. Gyermekkorom óta jól ismerem, de csak nemrég állt össze nekem, hogy miről is szól valójában. A gyermekkori trauma árnyékáról.
„When I was younger, so much younger than today
I never needed anybody’s help in any way”
(Amikor fiatalabb, jóval fiatalabb voltam, mint ma,
Nem volt szükségem rá, hogy bárki bárhogyan segítsen rajtam)
A szöveget szerző John Lennon a II. világháború közepén született, miközben bombák hulltak a kórház környékén. Kisgyermekként átélte, hogy a szülei elhagyják. Az apja élete nagy részét a tengeren és börtönben töltötte. Az anyja egyszerűen képtelen volt arra, hogy biztonságot és figyelmet adjon a fiának – négy éves korában ő is elhagyta. A kis Johnnyt a nagynénje és nagybátyja nevelte fel.
Amikor arról énekel, hogy gyermekkorában nem volt szüksége senkinek a segítségére – akkor itt annak a Hamis Énnek a hangja szólal meg, amit egy elhagyott kisgyermek öltött magára egyfajta védőpáncélként. Egy kisgyermek, aki megtanulta, hogy hiába fejezi ki a szükségleteit a világ felé – a világtól nem számíthat segítségre. Csak saját magára számíthat. És csak akkor fogadják el, ha megjátssza magát: keménynek mutatkozik.
De valójában nagyon is szüksége volt rá, hogy „segítsenek” neki – hogy észrevegyék, hogy értékeljék, hogy figyeljenek rá. És ennek a szükségletnek az elnyomása megbetegít. A dal folytatásában elmondja, hogy ma már nem annyira „önelégült”, mint régen, nem fél sérülékenynek mutatkozni – és „megnyitotta az ajtókat”.
Az ajtók megnyitása azonban nem ment éppen egyszerűen. Sajnos Lennon, aki a 60-as éveket végigdrogozta és bulizta, hogy felejtse a sanyarú gyermekkort – a saját gyermeke életében éppúgy nem volt képes jelen lenni, mint ahogy a szülei az ő életében. Első fia, Julian Lennon ezt mondta róla felnőttként:
„Apa hangosan tudott beszélni békéről meg szeretetről a világnak, de soha nem tudta ezeket kimutatni azok felé az emberek felé, akik állítólag a legtöbbet jelentették neki: a feleségének és a fiának. Hogyan beszélhetsz békéről és szeretetről, amikor a családod darabokra hullott – nincs kommunikáció, megcsalás és válás van?”
Lennon nem volt gonosz ember, vagy született „rossz apa” – egyszerűen ő maga is egy transzgenerációs trauma ördögi körében vergődött. Amiből az élete utolsó éveiben őszintén próbált felépülni. Második fiával, Sean-nal próbálta bepótolni, amit elmulasztott: az élete utolsó éveiben csendes, visszavonult életet folytatott, mint „háztartásbeli” apuka nevelte a gyerekét.
„Bizonyos értelemben egy kísérletet folytatok,” mondta el egy interjúban 1980-ban. „Vajon válhat a piálás és drogozás helyett a család a művészet inspirációjává? Érdekes lesz kitalálni.”
Nem tudta meg: egy hónappal később halott volt. Én hiszem, hogy sikerült volna neki.
