Aki járt már Varsóban, bizonyára ismerős neki a Kultúra és Tudomány Palotája. A szovjet felhőkarcoló, amit az 50-es években építettek a moszkvai Lomonoszov Egyetem mintájára. Stílusa: Sztálin-barokk. A birodalom reprezentatív építőművészete, struktúrájában, díszítőelemeiben, belső tereiben egyaránt kifejezi a homo sovieticus törekvéseit, aminek csupán az ég – és persze a központosított pártbürokrácia – szabhat határt.
Pont ez az épület adott otthont a héten az Európai Ártalomcsökkentő Konferenciának – egy olyan rendezvénynek, ami céljaiban, törekvéseiben nem is állhatna távolabb a sztálinizmus brutális diktatúrájától. Hiszen a sztálinizmusban mindent áthatott az ideológia elsőbbsége, amit persze mindig a hatalmon lévők igényei és ízlései szerint szabtak át. Az ártalomcsökkentés viszont egy végtelenül pragmatikus megközelítés, aminek a lényege, hogy mindig igazodni kell az emberek szükségleteihez, mindenféle dogmák felülírásával. A drogterületen ez abban nyilvánul meg, hogy még az absztinencia sem lehet kizárólagos és önmagában álló érték: azoknak is segíteni kell, akik nem akarnak vagy nem tudnak leállni.
Sztálin forog a sírjában, ha látja, hogy a róla elnevezett palotában emberi jogokról beszélünk – mondta a konferencia egyik orosz résztvevője. És igaza volt.
Az ártalomcsökkentésről sok embernek a tűcsere jut eszébe: a használt tűk begyűjtése és steril tűk osztása a fertőzések megelőzése érdekében. Ez kétségkívül fontos program, de az ártalomcsökkentés több az egyszerű HIV-megelőzésnél. A lényege a kliens- és ember-központúság. A sztálini totalitárius rendszerben az egyes ember, család, helyi közösség nem sokat ért, alá volt rendelve a Nagy Tervnek és a nagy kollektívának. Az ember kis csavar, amit, ha „elromlott”, büntetéssel, megfélemlítéssel kell „megjavítani”. Az ártalomcsökkentés viszont humanizmus örököse. A középpontjában az ember, és az általa alulról szervezett közösségek állnak. Akiknek még akkor is elidegeníthetetlen méltóságot tulajdonít, ha éppen a társadalom margóján élnek. A büntetés és megbélyegzés helyett pedig az együttérző támogatás erejében hisz.
Nem csoda, hogy az ártalomcsökkentés Magyarországon – és még egy sor másik országban – politikai támadások kereszttüzében áll. A tekintélyelvű, büntető, kirekesztő megközelítés megint egyre népszerűbb. Bár mai hívei sokkal gyakrabban pingálják nemzetiszínűre magukat, mint vörösre vagy barnára – éppúgy ösztönösen idegenkednek mindentől, ami az emberi jogok talaján áll és a független alulról jövő közösségek autonómiáját hirdeti. Akárcsak a totalitárius időkben, az egyik fő fegyver úgy bemutatni mindezt, mint idegen ügynökök deviáns, antiszociális törekvéseit. „Drogpropaganda” – sziszegik gyűlölködve. Elhitetik az emberekkel, hogy az egyedül elfogadható módszer a zéró-tolerancia, a szemellenzős tiltás, a megfélemlítés és büntetés.
Pedig az elmúlt évtizedekben éppen ennek az ellenkezője bizonyosodott be. És ez nem csak a drogokra vonatkozik, hanem úgy általában arra, hogyan viszonyulunk az emberi szabadsághoz. A totális tiltás mindig elindít egy olyan örvényt, ami az embereket egyre kockázatosabb viselkedésekbe fogja hajszolni. Viszont ha megfelelő tájékoztatást, támogatást és elfogadást kapnak, ha a környezetüket úgy alakítják ki, hogy valódi választási lehetőségeik legyenek, akkor képesek olyan döntéseket hozni, amik a saját és a köz egészségét és jóllétét szolgálják. Én abban hiszek, hogy ha azt szeretnénk, hogy emberek tartósan változzanak, akkor előbb fel kell ismerniük a saját értéküket. Enélkül legfeljebb tüneti kezelést tudunk nyújtani. Szabadság, te szülj nekem rendet!
A konferencián készített filmünket beteszem a hozzászólásba – hamarosan majd lesznek hozzá magyar feliratok is!
kép: Takács István Gábor
