Jack Kornfield, a népszerű buddhista meditációs oktató írja, hogy a buddhizmus kezdetektől összefonódott a fákkal és az erdővel. Hiszen a Buddha nem csak egy fa alatt született, egy fa alatt világosodott meg, és egy fa alatt távozott el az élők sorából – de szinte az egész életét fák alatt sétálva, tanítva, meditálva töltötte el.
Milyen sokat is tudunk tanulni a fáktól, mi, emberek – teszi hozzá Kornfield. Szén-dioxidot szívnak be és éltető oxigént lélegeznek ki. Az embernek – mint együtérző lénynek – hasonlóképpen kell belélegezni a szenvedést és kilélegezni a kedvességet, megértést (a buddhisták ezt metta meditációnak nevezik).
Maga az ülő meditáció is hasonlóvá tesz bennünket a fákhoz: gyökereinket – a tudatos figyelmet – a földbe, a testbe, a lélegzetbe eresztjük és szilárdan megvetjük a lábunkat a mindennapok szorongásai, reményei és tervei közepette, a jelenben. Miközben érzelmeink és gondolataink lombjai a szélben hajladoznak.
Fölöttünk felhők vonulnak. Eső esik, majd kisüt a Nap. Felszárítja az esőt. Körülöttünk minden változik, minden keletkezik, minden elmúlik. Minket is arra csábít, hogy vele változzunk – vagy meneküljünk a változás elől. Akárcsak Mára, a kísértő, a démonok atyja, aki a Buddhát próbálta kizökkenteni a meditációjából.
De mi fák vagyunk – csendben ülünk. Gyökereinkkel a földbe kapaszkodva, lombjainkkal a fény felé nyújtózva. Az idők néma tanúiként. Nem harcolunk a keletkező és elmúló, változó időjárással. De nem is adjuk meg magunkat neki, nem hagyjuk megtéveszteni magunkat általa. Ha ideje van, akkor buja leveleket növesztünk és illatos virágokat. De ha lejár az idő, akkor elhullajtjuk virágjainkat és lombjainkat. Nem ragaszkodunk egyetlen levélhez sem.
Eljött a pillanat, amikor Mára, a nagy kísértő, már kijátszotta minden kártyáját, az érzéki gyönyörök kísértésétől egészen a nyers megfélemlítésig. De semmi sem működött. „The mind of the Great Being was not moved,” ahogy Joseph Campbell fogalmazta meg. Ekkor Mára elővette legveszélyesebb fegyverét: a kétséget. Vajon értékes vagy? Elég jó vagy? Vajon milyen jogon törekszel te egyáltalán arra, hogy értelmet és jelentést találj az életedben?
Erre a Buddha szelíden megérintette a földet jobb kezével: Földanya, tégy bizonyságot, hogy kapcsolódom hozzád, teljes joggal ülök itt, és keresem a megvilágosodást. És a Föld bizonyságot tett a Buddháról. Mára eltakarodott démonhadseregével és kétségeivel együtt – és a pirkadat hírnöke, az esthajnalcsillag már csak a Buddhát találta ott, a felébredettet, csendben ülve, a fügefa alatt.
