Összekacsint a kisemberekkel: nem kell izgulni. Tudjuk mink, hogy ez a mi kis köztársaságunk itt igazából nem is igazi köztársaság. És az elnöke se igazi elnök. Elvégre csak egy nő. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de legalább a miénk! Azért tettük oda a kirakatba, dísznőnek. Majd mi, erős és okos férfiak, helyretesszük itt a dolgokat, amit ez a buta liba elszúrt. Átírjuk az alkotmányt. Megtiltjuk neki, hogy a jövőben pedofiloknak osztogassa a kegyelmet. Elvesszük a játékát, rossz kislány! A gonosz pedofilokat még jobban meg kell büntetni, hogy a normális emberek nyugodtan alhassanak.
És ezzel, a gránitszilárdságú alaptörvény 3245. módosításával, minden meg is van oldva, igaz?
Hát nagyon nem. Semmi sincs megoldva. Mi több, ez az egész vita, ami most ebben az ún. „pedofil-botrányban” kialakult Magyarországon, egy picit sem érinti a lényeget. Ahogy Szókratész, a görög filozófus mondaná, rosszak a premisszái: rossz a kiindulópontja, amire az ítéletét alapozza.
Ugyanis abból indul ki, hogy csak annyi a baj ebben az országban, hogy a 99%-ban „normális” magyar embereket minél jobban meg kell védeni egy csúnya, gonosz emberekből álló „pedofil” kisebbségtől. Jó emberek – rossz emberek. Kétláb rossz, négyláb jó. Fekete és fehér. Bűn és bűnhődés.
Nos, a valóság nem így néz ki. És ez a fekete-fehér gondolkodás éppen arról vonja el a figyelmet, amivel a leginkább kellene foglalkozni: az áldozatok védelméről. És a bántalmazást újratermelő rendszerekről.
Például a gyermekvédelmi rendszerről. Ami nálunk még mindig elavult, zsúfolt totális intézményekre és elavult szemléletre épül. 1500 gyermek van otthonokban, akiknek nevelőszülőknél a helyük – de nincs kapacitás rájuk. Nincs elég nevelőszülő.
Szemléletváltásról, szerkezeti reformról még szó sem esik, mivel az egész rendszer a napi szintű túlélésért küzd. Kevés forrással. Ami kevés képzett, elkötelezett szakembert vonz – és aki bekerül, az is előbb-utóbb kiég, mint a villanykörte.
Megint nem beszélünk arról, hogy ezekben a rendszerekben miért és hogyan válnak áldozattá a gyermekek. Hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy véletlen rohadt almák kerülnek be az almásládába – pedofil kecskékre bízzák a káposztást. Mert, mint ezerszer elmondták már, a gyermekeket bántalmazó felnőttek többsége nem felel meg a pedofília diagnosztikai kritériumának. Ezek a rendszerek olyanok, hogy virágzanak, kitermelődnek bennük a ragadozók.
Ragadozók, akik a kiszolgáltatottakra és gyengékre utaznak: azonban egy jól működő rendszerben nem tudnának ragadozóvá válni. Egy olyan rendszerben, ami valóban a gyerekeket védi, támogatja. Egyénenként, és nem csupán menedzselendő biomasszává degradálva. Ahol a gyermekvédelmi törvény nem azzal foglalkozik, hogy gerjessze a homofóbiát, hanem az áldozattá válás megelőzésével, és az áldozattá váltak védelmével.
Ezekről kellene beszélnünk, honfitársaim, ha a „gyermekvédelem” jelszava nem politikai pecsenyesütögést szolgálna Magyarországon.
