A múltkor megkaptam egy kommentelőtől, hogy mindig csak a férfiakat szekálom, bezzeg a nőket nem kritizálom az oldalon.
Valóban, a nemiség témájával foglalkozó posztjaim túlnyomó többsége arról szól, hogy próbálom a női szempontokat, érdekeket, jogokat jobban láttatni, és bizonyos begyepesedett nő-ellenes attitűdöket kritizálni. De ez nem azért van, mert „öngyűlölő” férfi vagyok, aki a nőket biológiailag jobbnak tartja a férfiaknál.
Egyáltalán nem: a nők éppen olyan hülyék és korlátoltak tudnak lenni, mint a férfiak. Mindannyian emberek vagyunk, a magunk gyarlóságaival és butaságaival.
Ami miatt mégis többet foglalkozom a nők szempontjaival, az a társadalmunk és kultúránk természetéből fakad: évezredek óta egy férfiközpontú, patriarchális társadalomban élünk. És, hiába harsogják egyesek az ellenkezőjét, abban élünk ma is. Ahol a nőket másodrangú polgárnak tekintették, tekintik. Akiknek a helyét, szerepét megpróbálták, megpróbálják a „házi tűzhely őrzésére” és a gyereknevelésre korlátozni. Akik jóval kiszolgáltatottabbak a családon belüli és a párkapcsolati erőszaknak. És igen, előfordul az is, hogy nők „túltolják” az áldozat-szerepet vagy igaztalanul vádaskodnak – ilyennel is találkoztam már – de meggyőződésem, hogy ez az esetek kisebbsége.
Megmondom őszintén, hogy borzasztóan éretlen, óvodás mentalitásnak tartom – nők részéről is! – amikor valaki kizárólag a saját nemének a szempontjait képes látni, foggal-körömmel védelmezni. Amikor bezáródik egy „mi” és „ők” mentalitásba.
Én azt gondolom, hogy a nemi sztereotípiák nem csak nők számára károsak. De ártalmasak ránk, férfiakra is. Például amikor valaki azt mondja, hogy apák rászorulnak arra, hogy az anyák kiszolgálják őket – az számomra, mint apa számára, nagyon lealacsonyító és felháborító.
Ezenkívül van egy kislányom, és azt szeretném, hogy amikor felnő, akkor már jóval kevesebb hátrányos megkülönböztetéssel, előítélettel kelljen szembesülnie, mint a mai nőknek. Ennyi. ♂️
