Az ember egy idő után rájön, hogy a boldogtalanság egyik legmegbízhatóbb záloga az, ha túl sokmindent akarsz csinálni. Ráadásul mindezt egyszerre.
Korunk egyik rákfenéje az, amit multitasking-nak neveznek: a figyelmünk megosztása különféle tevékenységek között. A neurológiai kutatások szerint a multitasking valójában illúzió. Az emberi agy egyszerre csak egy dologra képes fókuszálni. Amikor azt hisszük, hogy multitasking-olunk, akkor valójában folyamatosan váltogatjuk a figyelmünk fókuszát.
Mindannyian teszünk ilyet.
Eszel és közben tévét nézel. A gyerekkel játszol és közben nyomkodod a telefonod. Dolgozol és közben zenét hallgatsz. Satöbbi.
Gondold csak végig, hogy vajon hány órát töltesz el egy nap így!
Van egy csomó szokásunk, ami valójában már kombinált szokás: két különféle tevékenység együttes végzése rögzült be gépies automatizmussá. És amikor az egyiket csináljuk, a másik is hiányozni kezd.
És bár észre sem vesszük, a kutatások szerint ez jelentős stresszel jár számunkra. Hiszen képtelenek vagyunk igazán hatékonyan csinálni: folyamatosan megzavarja valami a figyelmünket. És ez irritál bennünket.
Hányszor van olyan, hogy csinálsz valamit, de közben már arra gondolsz, hogy mit csináltál korábban, vagy mit fogsz csinálni később? Akár vágyakozva, akár szorongva – de nem vagy igazán jelen abban, amit csinálsz.
Még akkor sem, amikor elvileg „csak úgy elvagy” – amikor „lazítasz”. Sorozatot nézel, tépsz, iszol, szexelsz, pletykálsz: még akkor sem vagy igazán jelen.
És amikor valami itt, a jelenben, megakasztja az elmédet a jövőbe vagy a múltba tett kalandozásaiban, akkor ingerülten reagálsz.
William James amerikai pszichológus szerint a modern ember elméje a „szüntelen háborgás” állapotában van, amelyet azon érzés tölt ki, hogy „valami mást kellene éppen csinálnia.”
Ha ezt a háborgást le tudod csillapítani, ha képes vagy minden nap legalább egy kis időt azzal tölteni, hogy jelen légy abban, amit teszel – hogy megfigyeld saját magad, az elmédet, a gondolataidat, az észleléseidet, az maradandó építő hatást gyakorol rád. Erre alkalmas az ülőmeditáció – de akár egy teljesen köznapi, banális feladat elvégzése is, mint a mosogatás.
„Amíg elmosogatod az edényeket, addig tényleg csak az edényeket mosogasd,” fogalmazta meg találóan Thich Nhat Hanh, a vietnámi buddhista tanító a boldogság kulcsát. „Ami azt jelenti, hogy amíg mosogatsz, addig teljesen légy a tudatában annak, hogy mosogatsz.”
Mindig újra és újra elképedek: minden igyekezetünk ellenére, hogy túlbonyolítsuk, milyen nyilvánvaló, milyen pofonegyszerű az Út, amit a múlt nagy elméi megmutattak nekünk! És mégis, milyen hihetetlenül nehéz nem letérni róla.