Én alapvetően tök jó dolognak tartom, hogy egyre több szó van traumákról, bántalmazásról és hasonlókról – sokáig el voltak hallgatva ezek a témák. De gyakran bizonyos népszerű pszichológiai fogalmakat az emberek rosszul vagy túlhasználnak olyan módon, ami elmossa az eredeti jelentésüket. És ez nem egyszerűen csak bosszantó pontatlanság – de relativizálja és kiüresíti azoknak az embereknek az élményét, akik valóban szenvedő alanyai ezeknek.
1) Nem minden kellemetlen élmény „trauma”!
Önmagában attól, hogy valami rossz élményed volt, még nem vagy „traumatizálva”. A trauma nem a rossz élmény, hanem az, ahogyan áthuzalozza az idegrendszered, tartósan megváltoztatja az elméd működését. Ha bosszantó emberekkel kellett sorban állnod valami üzletben, vagy ha kiabáltak veled az utcán, és bosszús vagy miatta: az nem trauma. Csak kellemetlen élmény.
2) Nem minden konfliktus „abúzus”!
Az ember folyamatosan konfliktusba kerül másokkal, családjában, párkapcsolatában, munkahelyén. Sokszor előfordul, hogy megbántanak minket, vagy megbántunk másokat. De a bántás önmagában nem bántalmazás. Ha valaki tiszteletlenül vagy bunkón bánik veled, ha leszid, megbánt a tanár, a főnök, a házastárs, az önmagában még nem bántalmazás. A bántalmazás rendszeres visszaélés egy bizonyos erőfölénnyel, aminek a célja az áldozat módszeres megalázása.
3) Nem minden, ami megsért valakit, „triggerel”!
A trauma egyik velejárója, hogy gyakran oda nem illő helyzetekben aktiválhat (triggerelhet) egy trauma-reakciót valami inger. Például valaki lefagy, vagy dührohamot kap. Ez létező jelenség. De sokan mindenféle kényelmetlen érzésük mögött rögtön valami traumát keresnek, és fordítva: egyesek gúnyt űznek másokból, amiért rosszul reagálnak valamilyen sértő tartalomra.
4) Nem minden nézetkülönbség „gaslighting”!
A gázlángozás (avagy gaslighting) egyfajta tudatos manipuláció, amelynek az elkövetője kétséget próbál ébreszteni áldozatában a saját józanságával és emlékezetével kapcsolatban. Például amikor egy bántalmazó elhiteti a bántalmazottal, hogy valójában ő volt a felelős a bántalmazásért. Mint minden fogalmat, ezt is túlhasználják. Van olyan, amikor egy konfliktusban résztvevő két ember tényleg másként emlékszik egy konfliktusra – és attól, hogy nem fogadja el a másik verzióját, még nem válik automatikusan gázlángozóvá.
5) Nem minden ember, akivel összeveszel, „pszichopata” és/vagy „nárcisztikus”!
Tudományos értelemben a nárcisztikus személyiségzavar és a pszichopátia (antiszociális személyiségzavar) a pszichiáterek által diagnosztizálható személyiségzavarok közé tartoznak. Vannak persze emberek, akiket még nem diagnosztizáltak, de mégis ilyen zavarral élnek – és sejtelmük sincs róla (akár a világ leghatalmasabb emberi közt is). De a probléma megint a túlhasználattal van: sokan egyfajta önkényes diagnosztikai bunkósbotként használják ezeket a fogalmakat, hogy azokkal szembeni ellenszenvünket megideologizálják és tudományos köntösbe öltöztessék, akikkel a hétköznapi életben konfliktusba kerülnek.
6) Nem mindenki „társfüggő”, aki önzetlenül beletesz egy kapcsolatba!
A kodependencia egy nehezen meghatározható fogalom – nem véletlen, hogy máig sem került be a pszichiáterek diagnosztikai kézikönyvébe. De azért van mögötte valós jelenség. Általában azt értik alatta, aki képtelen meghúzni az egészséges határait egy kapcsolatban, folyamatosan kényszert érezzen, hogy adjon, mert nincs rendben az önértékelése. Kérdés, hogy ez valóban önálló „betegségnek” számít-e, vagy pedig más zavarok velejárója (én inkább az utóbbira tenném a voksom). Mindenesetre nem tartom szerencsésnek, amikor olyan éllel használják, hogy a társat, szülőt, hozzátartozót – főleg feleséget, anyát – teszik meg felelősnek azért, mert a szerettük függőséggel küzd, vagy nem hajlandó felépülni belőle.
Ha tetszenek az írásaim a Drogriporteren, ha hasznosnak tartod őket – kérlek, támogasd a munkám, link a hozzászólásban!
