Szókratész azáltal vált kora legbölcsebb emberévé, hogy felismerte: nem tud semmit.
Abban a korban, akárcsak a miénkben, tele volt a világ olyanokkal, akik önhitten azt hirdették: mindent tudnak. Vagy legalábbis sokat. Többet, mint mindenki más. Tele volt a fejük válaszokkal arról, hogyan működik világ. Hogyan működnek az emberek.
Aztán jött Szókratész, akinek csak kérdései voltak – mégis nagyobb bölcsességre tett szert, mint a válaszok emberei valaha.
Ha komolyan megfigyeljük a saját elménket, akkor a legtöbb tudásunk, ítéletünk, meggyőződésünk, amit állandónak és szilárdnak hiszünk, úgy pukkan szét, mint a szappanbuborék.
A nem-tudás nem ugyanaz, mint a tudatlanság. A tudatlanság a tudáson innen van, a nem-tudás pedig a tudáson túl.
A tudás felfuvalkodottá tesz. A nem-tudás alázatra tanít.
A játékos kíváncsiságát megőrző, világra rácsodálkozó elme nem-tudása többet ér, mint a saját fontossága tudatába záruló elme tudálékossága.
(note to myself)
kép: Tarkovszkij
