„A lehető legkevesebb időt töltsd üléssel; ne higgy egy ötletnek sem, ami nem a szabad levegőn, szabad mozgás közben született – amelyben az izmok összjátéka ne mutatkozna meg,” írta Nietzsche. „Minden előítélet a zsigerekből ered. Mozdulatlanul ülni (mint korábban már megmondtam) – az igazi bűn a Szentlélek ellen.”
Nietzsche szenvedélyesen szeretett gyalogolni, vándorolni – ma úgy mondanánk, túrázni. A „túrázás” kifejezés persze nem mindig adja vissza azt, amiről Nietzsche beszélt. A túrázás – sport. Eljutni A-ból B-be egy meghatározott útvonalon, mérhető teljesítményt nyújtani, versengeni mások hasonló teljesítményével. Ha nem is verseny, de egyfajta kikapcsolódás, rekreációs tevékenység, kirándulás.
Nietzsche számára a gyaloglás nem egyszerűen „szórakozás” volt, nem is sport. Hanem az alkotási folyamat része. Számára az igazán értékes gondolatok, mint a fenti idézet is mutatja, nem egy szobában, könyvektől roskadozó polcok árnyékában, könyvektől inspirálva születtek egy íróasztal mellett. Hanem a természetben, a szabad levegőn.
Nietzschével ellentétben én becsülöm a „mozdulatlan ülést” – hiszen magam is naponta meditálok. Talán ha Nietzsche is így tett volna, az javíthatott volna az egyébként egyre romló mentális egészségén. Miután az egészsége hanyatlása miatt élete végén már nem vállalkozhatott hosszú gyalogutakra, egyre inkább elborult az elmeállapota, és egyre inkább elveszítette a teremtő géniusszal való kapcsolatot, ami benne munkált.
Bár az üléssel szembeni gyanakvásában nem, viszont osztozom Nietzschével a szabadban, a természetben való gyaloglás szenvedélyes szeretetében. A hétvégén a Geierhaupt (2418m) nevű csúcsot másztam meg az Alpokban. Annak ellenére, hogy főleg csoportosan megyünk ki a szabadba (ez például a hegyekben a biztonságot is garantálja), de egyedül, a társaságtól leszakadva is szeretek bandukolni. Figyelve magamra, figyelve a természetre.
Amikor az ember megindul egy ösvényen, ami egyre mélyebbre vezeti a vadonba – egyre magasabbra vezeti a hegyekbe, akkor rádöbben, hogy nem csak az agyával gondolkodik. Hanem az egész testével. A lábaid is gondolkodási folyamat részei, ahogy keresik a lépést egy meredek emelkedőn. A kezeid, ahogy fogást keresnek egy sziklán. Az arcod, ahogy a szél kicsípi egy huzatos hegygerincen.
A természetben való gyaloglás átformál téged – átformálja az elmédet, a gondolataidat, az érzéseidet. És igen, átformálja az agyadat is – hiszen ma már tudjuk, hogy az agyunk nem egy statikus, merev, hanem rugalmas, képlények szerv. Bizonyos viselkedések, főleg, ha ritmikusan, rendszeresen ismétlik őket, szó szerint átírják az agyunkat, az idegrendszerünket: új pályákat, új hálózatokat építenek. Az egészséges szokások, szenvedélyek éppen úgy beleírják magukat az agyadba, mint a rossz szokások.
Ma már egyre több szakirodalom igazolja: akár egy rövid séta a parkban is milyen áldásos hatással lehet a mentális egészségedre és jóllétedre. Szakíts rá időt – írd újra az agyad!
