„Nem, nem akarok a 20-as éveim végén gyereket szülni, és ez minden, csak nem önzőség,” írja Ollé Réka a Glamour című női lapban (belinkelem a hozzászólásban). Az ilyen lapokat persze nem olvassák el a demográfiai forradalom vezérei, akik többnyire őszhajú öltönyös alfahímek. Bár előszeretettel matatnak az emberek hálószobájában, megszabva, hogy kinek hogyan kellene élni a magánéletét, de abban már nem jeleskednek, amikor oda kéne figyelni, meg kellene hallgatni, hogy mit gondolnak az érintettek: maguk a fiatal nők.
Pedig szerintem érdemes. Nekünk, pasiknak is. Még akkor is, ha egyébként történetesen nem értünk velük egyet. Mert a helyzet az, kedves szüléspárti politikusok, hogy hiába a sokféle „családvédő” és „születéspárti” intézkedés, nem születik több magyar gyerek. És mégiscsak ők – a fiatal nők – fogják meghozni a végső döntést arról, hogy hány magyar születik.
Persze egyetlen véleményt nem lehet túláltalánosítani – de vannak ebben a véleménycikkben is érdekes tanulságok. Egyrészt azt gondolom, hogy nagyon sok fiatal nő osztozik abban az ellenérzésben, amit az uralkodó kormányzati retorika vált ki a szerzőből. Miszerint egy nőnek a fő „princípiuma” az anyaság, és kötelessége huszonévesen gyereket szülni a hazának. Ha nem teszi, akkor önző karrierista picsa. Szerintem ezen érdemes túllendülni, nem visz előre.
Nem arról van szó, hogy a „mai” fiatalok többsége egyáltalán nem akar gyereket (persze van egy ilyen kisebbség is). A többség egyszerűen úgy gondolkodik, hogy ráérek még arra. Előbb szeretném megalapozni saját magamat: egyrészt egzisztenciálisan (ami manapság, ha nem rakják a feneked alá a szülők a lakást és a kocsit, sokkal nehezebb, mint 40, vagy akár 20 éve). De nem csak az anyagiakról szól ez. Szeretném élvezni az életet – ami nem feltétlenül hedonizmus, de tapasztalatokat gyűjteni, megismerni saját magamat, mielőtt belevágok a családépítésbe.
Ebben a Z-generáció markánsan eltér. És nem mondanám, hogy ez feltétlenül önzés és rossz dolog: hiszen például az én szüleim generációja, a boomerek, szögesen az ellentétét tették, mint a zoomerek. Beleugrottak egy házasságba, minél hamarabb gyerek. És sajnos ezeknek a házasságoknak a többsége tönkrement, a családok jelentős része diszfunkcionálissá vált, és a mi generációink gyerekei itták meg a levét.
Szóval önmagában egyáltalán nem baj, hogy a nők később vállalnak gyereket, megfontoltabban, érettebben, nagyobb önismerettel. A gond ugye az, hogy a biológiai vekker közben bizony ketyeg. Egy viszonylag szűk ablakperiódus az, amikor egy nő már megalapozta az életét, kapcsolatát, és még nem csökkentek az esélyei a várandósságra. Mert sajnos a 30-as évek második felétől már exponenciálisan csökken az esélye annak, hogy egy nő gyereket szülhet. És az embernek attól is a szíve szakad meg, amikor látja azokat a párokat, akik már mindent meg tudnának adni a gyereknek, és szívük minden vágya a gyerek – de nem akar összejönni. Hosszú évekig próbálkoznak. Én jártam ebben a cipőben. Nekünk végül sikerült, de legalább annyian vannak azok a párok, akiknek nem.
Korunk egyik nagy dilemmája ez. Nem állítom, hogy tudom a megoldást rá. Az viszont biztos, hogy ha egyedül a fiatal nőkre rakjuk rá az erkölcsi terhet, az nem visz előre. Végső soron azt gondolom, hogy sokkal fontosabb a születések puszta számánál az, hogy azok a gyerekek, akik végül megszületnek, biztonságba, szeretetbe és gondoskodásba érkezzenek erre a világra. A minőség fontosabb, mint a mennyiség.