Fő tartalom átugrása

Magyarország


márc 3, 2006
István Gábor Takács
„A túléléshez orvos segítségét kértem, a doki nyugtatót és hangulatstabilizáló pirulákat írt fel Az utóbbi adagját csökkentettük, de a nyugtatókkal bajban vagyok, nagyon nehéz róla leszokni. Próbálok emellett egészségesen élni, vegetáriánus vagyok, nem kábítószerezem, és inni is alig iszom.” Forrás: Napi Ász 2006. február 28.

febr 23, 2006
Péter Sárosi
II., III., VIII. kerületi Helyi Téma 2006. február 16. Tükör rovat – A drogliberalizálás elhozná a földi poklot (idézetek) Hosszú évtizedek óta tény, hogy a felnőtt lakosság körében az alkoholizmus és a dohányzás szinte megállíthatatlanul terjed. A korábbi felvilágosító hadjáratok hatásáról – a folyamatosan emelkedő fogyasztás tükrében – kijelenthető, hogy szinte semmit nem jelentett. A rendszerváltás még ezen az arányon is rontott, hiszen kinyitotta a kaput az addig javarészt csak hírből ismert tiltott drogok előtt is. Az eltelt tizenöt évben rohamosan emelkedett és jelenleg is emelkedik a &…

febr 21, 2006
István Gábor Takács
A Tolnai népújság cikkéhez most nem fűzünk kommentárt. Ki-ki maga vonja le a tanulságot!

febr 16, 2006
Kardos Tamás
Valóban a közegészségügy érdekeit szolgálja a szigorú drogpolitika? Megtudhatjuk a TASZ munkatársainak cikkéből.

jan 19, 2006
Péter Sárosi
Tallián Miklós a Hírszerzőn, január 12-én megjelent, a Kendermag Egyesület alelnökének bírósági ítéletét és a kender büntetőjogi megítélését elemző írása több ponton is vitatható állításokat, sőt bizonyos esetekben komoly tévedéseket is tartalmaz.

jan 18, 2006
István Gábor Takács
A műsor szerint típustól függetlenül, „az illegális drogok válogatás nélkül szedik áldozatukat”, „bármelyik szer ölhet”. „A legkeményebb herointól kezdve, a partidrogokig, hiszen a terjesztő sem tudja, miből és mennyit tartalmaz az adag”. A drogfogyasztás csökkentését a műsor a rendőri intézkedésektől várja. A műsor továbbá olyan rejtett kamerás felvételeket mutatott be, amelyek alapján a drogfogyasztásukról illetve kábítószer-terjesztéssel kapcsolatban megkérdezett emberek felismerhetőek maradtak. Minél többen teszik meg ezt, annál valószínűbb hogy egyre k…

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK


©