Régebben volt olyan gusztustalan szokás, hogy a fekete szerepeket feketére pingált arcú fehér színészek játszották el. És persze rájátszottak, hogy minél majomszerűbbnek, minél primitívebbnek mutassák be a feketéket, a fehér közönség nagy mulatságára. Nem csoda, hogy ennek a terhes öröksége mind a mai napig él, és azóta is ingerült reakciót vált ki, ha egy fehér feketéket utánoz. Még egy szót is kitaláltak erre: cultural appropriation. Ami a gyarmatosítás és a rabszolgaság történelmi kontextusában érthető meg igazán.
Ugyanez megfigyelhető volt más kisebbségeknél is. Például az idősebbek bizonyára emlékeznek a Szomszédok című magyar sorozatból Oli Úrra, akit Bajor Imre játszott el. Egy olyan meleg karakter volt, aki minden sztereotípikus jellemvonását magába foglalta annak, ahogy a többségi társadalom a melegekről gondolkodott. A hasonló karakterek szerintem borzasztó károsak voltak: egyrészt erősítették az előítéleteket, másrészt pedig önutálatot gerjesztettek azokban a fiatalokban, akik a saját nemükhöz vonzódtak.
Én nagyon örülök annak, hogy ma már egyre kevesebb sztereotípiával lehet találkozni a TV sorozatokban, filmekben, ami a különféle kisebbségeket illeti. Egyre több hús-vér karaktert játszanak nők, színesek, melegek, transzok. Olyan fontos szerepmodelleket nyújtanak, amiket korábban csak fehér heteró férfiakra osztottak: az aktív hős, és nem csak a passzív megmentésre szoruló áldozat, vagy a jellegtelen másodhegedűs. Szerepeket, amelyekkel egy hasonló cipőben járó, önmagát éppen felfedező fiatal sorstársuk tud azonosulni. És ez fontos: akár életmentő lehet.
Nem tartozom azok közé, akik zsigerből hőbörögnek azon, hogy fontos szerepeket, amiket korábban csak fehérek kaptak meg, most színes színészek játszanak el. Például megírtam korábban, hogy a Kis Hableány esetében nem zavart, hogy a szerepet ezúttal színes nő kapta meg. Hiszen Andersen egy Európától távoli óceánra álmodta meg a meséjét, és nem írt semmit arról, hogy milyen színű a szereplőinek a bőre. Ez szerintem belefér a kánonba. Andersen egyébként is egy rejtőzködő meleg volt, aki egy férfi iránti szerelmét írta meg a történetben. Egyébként ugyanazok, aki jellemzően hőbörögnek azon, ha egy korábban fehérként elképzelt történelmi figurát fekete színész játszik el, semmi de semmi kifogást nem találnak abban, amikor Jézust, a közel-keleti zsidót, hófehér bőrű kék szemű színész játsza el. Kettős mérce!
De bevallom, vannak olyan jelenségek a nyugati filmiparban, amik, mindezekkel együtt, már engem is zavarnak. És nem gondolom, hogy ellenérzéseim oka a rasszizmus lenne. Mi is zavar?
Egyrészt azt lehet érezni az elmúlt években, hogy van egy egyre izzadtságszagúbb törekvés, hogy a fontos szerepeket színesek, nők és LMBTQ emberek kapják meg. Éppúgy, ahogy régen kiváltságnak és előnynek számított egy aktív főhősi szerepnél, ha valaki fehér heteró fiú/férfi, manapság ez egyre inkább hátránnyá válik. Én tényleg teljes szívemmel a nők jogai, az LMBTQ jogok stb. mellett állok, de néha tényleg nem lehet már szemforgatás nélkül fogadni, hogy érezhető: a karakterek bőrének színe, neme, szexuális orientációja gyakran nagyobb súllyal esik latba, mint az, hogy mennyire tehetséges színészek, illetve hogy mennyire jó, izgalmas a forgatókönyv, a sztori, mennyire koherens az egész történet.
És itt jön a másik probléma. Az, hogy gyakran olyan szerepeket is kiosztanak színes színészeknek, ahol az nyilvánvalóan sebeket üt az egész történet, illetve az azt magába foglaló (elképzelt vagy valós) világ koherenciájában. Persze lehet mondani, hogy miért ne lehetne újraálmodni olyan világokat, amelyek eleve képzelt világok: fantasy világokat például és meséket. De a valódi rajongók számára még az olyan világoknak is megvan a kánoni rendje, mint amilyen Tolkien vagy G.R.R. Martins elképzelt világai. Azok gyakran a nordikus, germán mitológiában gyökereznek. És éppen olyan idegen mondjuk egy germán mitológiai figurát fekete színésszel eljátszatni, mintha egy afrikai mítosz főhősét próbálnánk fehér színésszel eljátszatni.
Szintén az átestünk a ló másik oldalára tipikus példája nekem a Disney készülő új Hófehérke filmje.
Ebben Hófehérkét egy barna bőrű (egyébként nagyon szép) kolumbiai színésznő játssza. A hét törpét kicserélték „hét mágikus teremtményre”, hogy ne sértsék meg az alacsony növésű emberek érzékenységét. A hét teremtmény közül csak egyiknek alacsony a növése – a többieket magas felnőtt színészek alakítják. Természetesen van köztük színes és van köztük nő (és gondolom LMBTQ) teremtmény is. De ez még nem minden: a hírek szerint a mese főhősnője nem fog arról álmodozni, hogy megmenti egy herceg. Hanem arról, hogy erős női vezető legyen.
Jaj. Gondolom a Gonosz Mostohát is kicserélik majd valamire, nehogy megbántsa valakinek az érzékenységét…
Ezzel az egész PC-Fehérke és a Hét Teremtmény didaktikus tanmesével csak egy nagy gond van: semmi köze Hófehérke és a hét törpe meséjéhez. Hiszen annak a mesének a főhőse egy olyan lány, akinek „a bőre fehér volt, mint a hó, a haja meg fekete, mint az ében”. Ezenkívül a törpék a germán folklórból származó apró mágikus lények, akiket hagyományosan apró növésű szakállas fehér férfiakként ábrázoltak. És végül Hófehérkét csak a délceg herceg menti meg a mesében, akárhogy is csűrjük-csavarjuk.
Szóval ha ezeket mind kukázzuk, akkor vajon mi marad a Hófehérkéből? Ha ennyire sértőnek tartják az eredeti mesét, akkor vajon miért nem írnak egy teljesen új mesét?
Na most én megértek sok mindent. Például azt, hogy a világ lakosságának a nagy része nem fehér bőrű, és ők is szeretnének olyan Disney-mesehősöket, akikkel tudnak azonosulni. És szerencsére már vannak is ilyen mesék. Az Európán kívüli világ folklórja legalább annyira gazdag, bőséges tárházát adja a lehetséges történeteknek és hősöknek. Legyen színesebb a világ – egyetértek, szuper! De az mondjuk jó lenne, ha nem klasszikus európai mesék megerőszakolásán keresztül próbálnák színesebbé tenni a világot. Szerintem.
