Ram Dass, avagy Richard Alpert amerikai pszichológus professzorból vált Indiában spirituális tanítóvá. Ő volt az, aki a 60-as években a Harvard Egyetemen a híres LSD-kísérleteket folytatta Timothy Leary-vel. Korábbi életében, szépreményű akadémiai kutatóként, a behaviorista pszichológia fénykorában legfeljebb egyetlen vallása volt: a rideg statisztikai módszertan. Szignifikáns vagy sem, mekkora a hatásnagyság és a konfidencia intervallum: ezek a kérdések foglalkoztatták. Ami ezen felül vagyon, azt legfeljebb elnéző de kételkedő mosollyal fogadta.
Amikor kollégája, Timothy Leary először adott neki pszilocibint (varázsgombát), az egész korábbi valósága néhány óra alatt úgy tört szilánkokra, mint egy padlóra zuhanó tükör. A szilánkjaiban visszatükröződve felismerte mindazokat a korábbi álcáit, szerepeit, amelyekről azt hitte: hogy az saját maga. A professzort. A barátot. És az ezeket belülről figyelő, belülről irányító-alakító, folyamatosan aggódó, szorongó kis egóját.
Az élmény először félelmetes volt – azonban később a felszabadulás erejével hatott. Úgy érezte, hogy a hely, az állapot, ahová a pszichedelikus élmény eljuttatta, kilökte, átlendítette (ezek a szavak mind csak hozzávetőlegesen képesek leírni az általa megélt tapasztalatot), egyrészt nagyon idegen – de másrészt nagyon ismerős is. Mintha valaki-valami olyanná vált volna, aki igazán ő. A szerepeket mint hagymahéjakat lehántotta róla. A dolgok között rejtett összefüggőségek jelentek meg. Úgy érezte, minden tele van jelentéssel.
És mégis, az egész élmény – ideiglenesnek bizonyult. Hiába próbálta kitolni, elnyújtani, mindig visszatért oda, ahonnan kiindult. Újra Richard Alpertté változott vissza. Pedig évekig derekasan próbálkozott azzal, hogy végleg maga mögött hagyja. Görcsösen próbálkozott folyamatosan betépve lenni – hogy maga mögött hagyja a konvencionális valóság unalmas és banális sivatagát. Ahogy megfogalmazta: ő csak fent akart maradni, és soha nem akart lejönni.
És ezért utazott Indiába is. Úgy okoskodott, hogy ha a nyugati tudomány (amelyet elég jól ismert) nem képes megnyugtató választ találni arra, amit átélt – talán a kelet bölcsességében rálelhet valami szilárd fogódzóra. Talán ott élnek még olyan tanítók, akik tudják, mik ezek a módosult tudatállapotok, és hogyan lehet örökké „fent maradni” – anélkül, hogy lejöjjön az ember. Ezt hitte megvilágosodásnak.
Aztán Indiában találkozott egy Neem Karoli Baba nevű öreggel, akit guruként, szent emberként tiszteltek. Ő lett a tanítója, és ő adta neki a Ram Dass – Isten szolgája – nevet. Ez az egész találkozás átformálta az egész életét – de nem úgy, ahogy korábban elképzelte. Az öregnek állítólag többször is adott nagy dózisú LSD-t, amit az előtte elfogyasztott – de semmilyen hatással sem volt rá. Ez Alpert számára azt igazolta, hogy ő már eleve egy olyan spirituális szinten van, amin az LSD nem változtat semmit.
A tanító elmondta neki, hogy Indiában is ismerik és tisztelik a növényi tanítókat – pszichedelikumokat – amelyek megfelelő körülmények között, megfelelő módon használva hasznosak lehetnek. Azonban a hatásuk csupán ideiglenes. Amikor Ram Dass arról érdeklődött, hogy mit tegyen azért, hogy állandó kapcsolatba kerüljön az isteni világgal, Karoli Baba azt válaszolta: szolgáld az embereket. Ram Dass azt hitte, hogy nem értette meg a kérdést, ezért átfogalmazta azt: „De mit tegyek azért, hogy megvilágosodjak?” Szolgáld, etesd az embereket, felelte Karoli Baba.
Ram Dasst ez a válasz először csalódással töltötte el. Hiszen ilyen közhelyeket – mint hogy szolgáld az embereket – már az anyjától is sokat hallott. Tényleg ennyi? Hiszen ő arra számított, hogy majd leül a guru lábához Indiában, aki valami elvont, ezoterikus igazságot oszt meg vele, ami csak és csakis rá vonatkozik, ami majd valami nagyon mély akkordot szólaltat meg a lelke mélyén. Titkos gyakorlatokat tanít neki, amik elvezetik az LSD-triphez hasonló állapotba, amit bármikor ki tud váltani, amikor csak akar.
Újabb hosszú évek kellettek ahhoz, hogy Alpert – most már Ram Dass – rájöjjön: tévedett, amikor azt kereste, hogy mivel lehet úgy fent maradni, hogy ne kelljen soha lejönni. Ráébredt, hogy az igazi megvilágosodás az, hogy megtanuljuk, hogyan viseljük el azt, amilyen „lent” lenni. Rájött, hogy amiről azt hitte, hogy egyszerű hiba – a saját emberként való inkarnációja – rejti magában az utat, amelyet járnia kell.
Nem holmi eksztatikus eufórikus tudatállapotok hajszolása és állandósítása, hanem a hétköznapok valóságának megélése, a maga tökéletlenségeivel és szenvedéseivel – ez az igazi út. És a tanács, amit Karoli Baba adott neki, valóban a legbölcsebb tanács volt, amit adhatott. Az emberi létezés legmagasabb formája: nem elvenni, nem megszerezni, hanem adni, megosztani. Ez az, ami elhozza az igazi gyarapodást. ❤
