Nem. Csak nem akar összejönni. Hiába töltik bele tölcsérrel a közpénzt ebbe is, mint a magyar futballba: de a kurzusfilmek éppúgy a közelébe se jutnak a várva várt nemzetközi elismerésnek és sikernek, mint a foci.
Pedig ezúttal egyébként egy olyan filmet sikerült jelölni az Oscarra, a Semmelweist, ami nem is igazán kurzusfilm. Abban az értelemben az, hogy ezt is egy rendszerhez lojális rendező készítette óriási büdzséből, magyar történelmi témáról. De egyébként egyáltalán nem olyan vonalas fércmű, mint mondjuk Rákay Petőfi-filmje. Egy élvezhető, szolid kosztümös történelmi film. Ami meg is marad annak: nincs benne semmi igazán átütő, nem rázza meg alapjaiban az ember lelkét, nem vet fel igazán fontos kérdéseket és nem hagy maga után különösebben maradandó élményt.
És lőn: még az Oscarra jelölt filmek szűkebb listájára se került fel. Nem meglepő.
Lett volna persze egy csomó más választás. Születtek valóban érdekes, új alkotások az elmúlt években. Amik értelmezhetőek és értékelhetőek a nemzetközi közönség számára is. Fontos, nyugtalanító társadalmi kérdéseket vetnek fel újszerű módon. Ezt nemzetközi díjak is mutatják. Szomorú, hogy ezek jelentős része mindenféle magyar állami támogatás nélkül készült el, külföldi pénzből – töredékéből a kurzusfilmek büdzséjének.
Nem rossz film a Semmelweis – a legjobb kurzusfilm az utóbbi időben. De ennyire képes a kurzusművészet. Óvatosan megmarad a szolid nyárspolgári komfort-zóna keretein belül. Még az egyébként tehetséges művészek is tojáshéjon járnak: középszerű kurzusművészekké silányulnak, ha átitatja őket a NER. Ahol zsarnokság van, ott magad is zsarnokság vagy.
