Sokan azt hiszik, hogy a függőségből való felépülés legnehezebb része leküzdeni a fizikai elvonási tüneteket. Alkesz vagy? Menj el „elvonóba”, és utána jól leszel – gondolják sokan. Pedig a detox nem a legnehezebb, és nem is a legfontosabb része a felépülésnek. Sokkal nehezebb és fontosabb az, ami ezután történik. A függőség nem csak egyszerűen kémiai egyensúlyzavar – nem csak a dopaminról és nem csak az elvonási tünetekről szól. Átí­rja az ember gondolkodását is. Az elme nehezen adja fel azokat a megküzdési stratégiákat, amelyek már, í­gy vagy úgy, de beváltak. Még akkor is, ha ezek egyébként rengeteg szenvedéssel járnak. Ha hiányukban üresség marad, ha nincs valami, ami kitöltse a helyüket, akkor vissza fog térni hozzájuk. Hiába látjuk be egyébként logikusan, hogy sokkal jobb lenne nekünk nélkülük. Úgy érezzük, hogy ha nem térünk vissza régi szokásokhoz, akkor kimaradunk valamiből. Elmulasztunk valami fontosat. Az élet olyan unalmasnak és sivárnak tűnik, ha belegondolunk, hogy milyen lenne teljesen anélkül élni. Félünk attól, hogy ha nem ütjük ki magunkat, akkor meg kell élni olyan érzéseket, amiket nem akarunk megélni. Olyan sokáig meséltük magunknak a történetet az emberről, aki iszik/drogozik/kártyázik stb., hogy ez az identitásunkká vált – és a változáshoz egy új történetet kell megtanulnunk magunkról. Új identitást kell kialakí­tanunk. Végső soron amit visszaesésnek hí­vnak, azért nem valami formátlan szenvedély felelős, ami magával ragad – hanem az előtte kapituláló gondolataink. Azok az értékí­téletek, amiket az érzésekhez társí­tunk. A magyarázatok, amikkel igazoljuk magunknak, hogy miért kell most, csak még egyszer piálni, szí­vni, spurizni, zabálni, játszani vagy máshogy szétcsapni magunkat. Amit arról mondunk magunknak, hogy mi „ilyenek vagyunk”, és nem tudunk változni. Magunkat csapjuk be – magunkat csapjuk szét, hiába kenjük másra. Körülményekre, emberekre, vagy akár génekre. Te magad vagy a saját balszerencséd kovácsa. De ez nem ok arra, hogy elmerülj az önutálatba vagy önsajnálatba. Éppen ellenkezőleg: rengeteg felesleges szenvedéstől szabadí­thatod meg magad már csak azzal is, hogy elkezdesz úgy gondolni magadra, mint aki képes fejlődni. Lépésről lépésre. Ebből a szempontból nagy bölcsesség, amit az önsegí­tő csoportokban arról mondanak, hogy mindig csak a mai nappal kell foglalkozni. Hiszen amennyiben az ember totalitásokban, hosszú időtávokban gondolkodik, akkor óhatatlanul túl kicsinek és jelentéktelennek érzi magát, és vállalkozása hirtelen teljes képtelenségnek tűnik előtte. Viszont ha a mai napra, a jelen pillanatra összpontosí­t – akkor a lehetőségek szélesre tárulnak előtte. És persze fontos az is, hogy milyen visszajelzéseket kap a közösségétől. Ha lehúzó és nem támogató környezetben, közösségben vagy, akkor a lehetőségeknek ez a kapuja maximum résnyire nyí­lik. Nincs nagyobb, nincs tiszteletreméltóbb vállalkozás annál, mint amikor az ember őszintén, hitelesen azon dolgozik, hogy újra összerakja magát.