Vannak, akik a nagy, végső háborúra készülnek. Az apokalipszisre, amikor a jók leszámolnak a gonoszokkal. A gonoszokat összegyűjtik és megsemmisí­tik, és csak a jók maradnak – és akkor majd eljön az ezeréves boldogság. „Ó bárcsak ilyen egyszerű is lenne!” – kiált fel Szolzsenyicin. „Bárcsak lennének gonosz emberek, akik alattomosan csak gonosztetteket követnek el, és csak arra lenne szükség, hogy elkülöní­tsük őket tőlünk és elpusztí­tsuk mindet. De a jót és a gonoszt elválasztó vonal minden egyes emberi lény szí­vében húzódik. És ki képes vajon a saját szí­vének egy darabját elpusztí­tani?” Valójában az emberiség jövője nem úgy biztosí­tható, hogy felosztjuk jókra (mi) és gonoszokra (ők). Mi több, többnyire azok követik el a legnagyobb gaztetteket a történelemben, akik saját magukat jónak, tisztának, különbnek tartják, és gonoszként különböztetik meg, rekesztik ki embertársaik másik csoportját. A faji, erkölcsi, vallási, nemzeti stb. tisztaság megszállottjaitól ments meg minket, Uram! Az igazi küzdelem nem jók és gonoszok, angyalok és démonok között zajlik az ég monumentális szí­npadán – hanem az emberi szí­vek mikrokozmoszában. És nem is egy mindent-vagy-semmit küzdelem ez két örök pólus között, inkább felfedezés. A saját árnyékunk küzdelmes felfedezése. (notes to myself) kép: Pieter Bruegel