Mircea Eliade, a román összehasonlí­tó valláskutató í­rja le a Kozmikus Hegy szimbólumát, ami nagyon sok nép mitológiájában megtalálható. A hegy csúcsa nem csak a legmagasabb pont, az ég és a föld találkozása – de egyben mindig a világ középpontja, az idők kezdete, a születés helye is. A hegyek megmászása a saját gyökereinkhez, az Eredethez való visszatérést is jelképezi. Platón óta sokan leí­rták, hogy minden valódi tudás egyben emlékezés is valamire, amit elfelejtettünk. Ami lent van, az elfelejti azt, ami fent van. És valóban, fizikai értelemben is: a nagyvárosok nyüzsgő hangyabolyában az ember perspektí­vái szűkössé, tudata behatárolttá válik. Könnyű szem elől téveszteni az igazán fontos dolgokat. Ahogy az ember felemelkedik a komor, gyakran embertpróbáló magasságokba, a perspektí­vái kitágulnak. Az ember kora reggel szétnéz a hegyekben. És ha figyel, ha jelen van: akkor emlékezik, hogy milyen is a világ valójában. Végtelen, tágas és befogadó. Emlékezik, hogy ki is ő valójában ebben a világban: átutazó és felfedező. (notes to myself)