Milyen jó, hogy nő a köztársasági elnök, ugye? Például a nőnap előtt fel tud szólalni a magyar nők érdekében az ENSZ-ben. Felhívva a figyelmet arra, milyen hátrányok érik őket, és hogyan lehetne ezen változtatni. Hát nem.
A legutóbb Novák Katalin az ENSZ-ben gyalázatos teljesítményt nyújtott, amire legfeljebb Orbán Viktor és a patriarchális elit többi alfahíme lehet büszke. Szinte kizárólag szülőgépi minőségben volt hajlandó a női létezést elismerni.
Gondoltam ha már Nőnap, összeszedem, hogy (a teljesség igénye nélkül, hiszen nekem nem áll rendelkezésemre egy sereg mameluk, mint neki) miket is kellett volna elmondania Katalinnak.
Először is, felhívhatta volna a figyelmet arra, hogy a család nem mindig a nők védelmét szolgálja, de gyakran bizony a bántalmazás helye. A magyar nők mintegy negyede élt át valamilyen fizikai erőszakot a partnere részéről. Minden ötödik nő olyan családban nőtt fel, ahol az apja bántalmazta az anyját.
A meggyilkolt nők több mint felét a (volt) férjük vagy élettársuk ölte meg (gyakran hihetetlen brutalitással). És amikor fordítva kerül erre sor, tehát a feleség öli meg a férjet, azt az esetek túlnyomó többségében hosszas feleségbántalmazás előzte meg.
Elmondhatta volna, hogy a magyar állam nagyon keveset tett az elmúlt években azért, hogy a családon belüli erőszak áldozatai védelemben részesüljenek. Hogy jelenleg is több százezer nő élhet rettegésben, hogy mikor verik szénné. Szimbolikus aktus volt, hogy a magyar kormány megtagadta az Isztambuli Egyezmény aláírását az áldozatok védelméről.
A hatóságok hozzáállása gyakran még mindig kőkorszaki, az áldozatok pedig, akik kiállnak az igazukért, túl gyakran kell, hogy gyanakvással és hitetlenséggel szembesüljenek. Támogatást ahhoz, hogy kilépjenek egy bántalmazó kapcsolatból, még mindig nagyon nehéz találni.
Szörnyülködhetett volna azon, hogy a nemek közötti egyenlőséget mérő Gender Equality Index alapján sereghajtók közé tartozunk az EU-ban. És „előkelő” helyen állunk a férfiak és nők közötti bérszakadék terén is.
A nők még mindig elsősorban a rosszabbul fizető, kevésbé megbecsült állásokban találnak megélhetést. Ezen foglalkozások az utóbbi években különösen gyalázatos elbánásban részesültek a magyar kormányzat részéről, lásd a pedagógusok helyzetét.
Az üvegplafon nálunk a legvastagabb az egész régióban. Míg a női felsővezetők aránya Magyarországon 10%, addig a V4 többi országában ez 25-28% között mozog.
Ma Magyarországon a nők fele, míg a férfiaknak mindössze 13%-a végez otthon naponta házimunkát. A családban élő beteg, idős stb. emberek ápolása is többnyire a nőkre marad. Míg átlagosan az EU-ban a nők 2,1 százaléka marad ki emiatt a munkaerőpiacról â és nem például tanulás vagy tréningek miatt â, Magyarországon ez az arány 6 százalék.
És ha már gyermekvállalás: beszélhetett volna azoknak a nőknek a helyzetéről, akik egyedül kénytelenek felnevelni a gyerekeiket. 2018-as statisztikák szerint majd 400 ezer azoknak az egyedülálló nőknek a száma, akik egy vagy két gyermeket nevelnek.
És még folytathatnám nagyon sok oldalon keresztül. De úgy gondolom, hogy már ennyiből is jól látszik, hogy milyen sokmindenről NEM beszélt a köztársasági elnök. Mi több, nagyon tömény ezt így végigolvasni: a tömény magyar valóság. És milyen sokmindenről kellene beszélnünk a nőnap alkalmából, amiről nincs szó.
