„Az ember nem élhet az élet délutánján az élet reggelének programja szerint; hiszen ami nagyszerű volt reggel, estére már elveszí­theti fontosságát, és ami reggel igaz volt, az estére hazugsággá válhat,” idézi Carl Gustav Jung pszichológust Richard Rohr ferences szerzetes, aki a minap töltötte be 80. életévét. Rohr egyike a kortárs katolikus gondolkodás egyik legnagyszerűbb és legszabadabb szellemeinek – még azoknak is érdemes rá odafigyelni, akik egyébként (joggal) gyanakvással viseltetnek az egyház mint intézményrendszer iránt. Rohr szerint az életnek két fele van: és nem feltétlenül az életkortól függ, hogy melyikben vagyunk éppen. Hogy befelé vagy kifelé ballagunk az életben, ahogy Pilinszky fogalmazott. Sokkal inkább egyfajta spirituális ráébredéstől az életünk korlátozottságára – és egyben végtelenségére. Életünk reggelén az köti le a figyelmünket, hogy Valakivé váljunk. Hogy valaki mássé, mint akik vagyunk. Ahogy Jung találóan megjegyezi: a világ kérdezi, hogy kik vagyunk, és mi nem tudjuk megválaszolni ezt a kérdést – ezért a világ válaszolja meg helyettünk. A reggel igazságai nem hazugságok – csak éppen korlátozott igazságok. Életünk estéjén viszont már nem a Valakivé válás projektjében utazunk. Rájövünk, hogy nem tudunk örökre berendezkedni ebben az életben. És hogy a ragaszkodásunk ehhez a rögeszméhez boldogtalanná tesz bennünket. Az esti igazság: a világ megismerésénél fontosabb önmagunk megismerése. „Aki meg is ismeri a mindenséget, ha önmagában hiányt szenved, mindenben hiányt szenved,” mondja Jézus az apokrif Tamás Evangéliumában. Felismerjük, hogy átutazók vagyunk – az egónk tiltakozása ellenére is. „Az emberi ego bármit inkább választ, mint a zuhanást, a változást, a halált. Az ego azon részed, ami a status quo-t imádja – még akkor is, ha nem működik. Ragaszkodik múlthoz, jelenhez, és retteg a jövőtől,” í­rja Rohr. Rájövünk, hogy az Út, amiről azt hittük, hogy egyenesen előre, felfelé vezet, és az úton egyre jobban birtokoljuk, ellenőrizzük majd a világot – valójában befelé vezet a leginkább. Befelé zuhanunk, a valódi önmagunkba. „Nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló közös fészkébe,” í­rta Pilinszky, mintegy megelőlegezve Rohr egyik könyvének esszenciáját. Boldog születésnapot, Richard Rohr, hálás vagyok, hogy utat mutatsz nekünk!