Néha olvasom a hí­reket és éktelen harag fog el. A tehetetlen dühtől ökölbe szorul a kezem, ahogy nézem az emberiséget a saját pusztulásába rohanni. És a legbosszantóbb, hogy ünnepi csinnadratta közepette teszi, negédes sziréndalokat énekelve. Nem is tudom, mi a rosszabb: az emberi hülyeség, vagy azok a ravasz demagógok, akik az emberi hülyeségen élősködve dagasztják a saját hatalmukat és vagyonukat. Egészen szí­vszorí­tó látni, hogyan baltázza el sorra a lehetőségeit az ember arra, hogy emberi, élhető, igazságos, fenntartható világot teremtsen – mi több, hogy egyáltalán túlélje a 21. századot. Csak azért, hogy nárcisztikus népvezérek hatalmasra túlméretezett egója még nagyobbra hí­zhasson. A rovarok jutnak eszembe, ahogy ott tolonganak éjjel a tűz körül és bódultan hullanak a lángokba. Vajon mit számí­t egy józan hang az emberi hülyeség pénzzel jól olajozott hangorkánja közepette? – teszem fel magamnak a kétségbeejtő kérdést. Vajon mit számí­tunk mi, akik nem dőlünk be az egybites kampányszlogeneknek, akik nem hagyjuk magunkat különféle hátrányos helyzetű társadalmi csoportok ellen uszí­tani, akik a bonyolult társadalmi problémákat sok oldalról megvizsgálva keresünk konstruktí­v, együttérző megoldásokat? A dühünk jogos, a kétségbeesés viszont nem indokolt. „Be angry” – í­rta a Dalai Láma. Felháborodni a világ igazságtalanságain nagyon emberi és szükséges dolog – nem maradhatunk közömbösek. A kérdés, mit teszünk a dühünkkel. Elfojtjuk és megbetegszünk tőle? Szabadjára engedjük és a rabszolgáivá válunk, mí­g elemészt bennünket? Vagy pedig átformáljuk a dühünket cselekvő együttérzéssé, kreatí­v cselekvéssé? Ez a mi munkánk, barátaim, és nem is kevés. A dühről részletesebben is í­rtam itt: https://drogriporter.hu/a-duh-teboly-vagy-tarsadalomformalo-ero/ Támogasd a Drogriportert: https://drogriporter.hu/tamogass/