Mi, hogy engem? Engem aztán soha nem bántottak a szüleim! Boldog családban nőttem fel!
Na jó, néha elcsattant egy-két pofon. De hát ez természetes, nem? Rossz voltam.
Hagyjuk már ezeket a mai libsi nevelési elveket! Semmi baja nem lesz annak a gyereknek egy-két makarenkói pofontól, ha megérdemli.
Nem kell itt ölelgetni meg pátyolgatni azt a kölköt. A világ kegyetlen hely, tanulja csak meg, hogy magára számíthat.
Annak idején mi nem is hisztiztünk annyit. Korán megtanultuk, hogy mi a rend. Hogy ha bajod esett, akkor ne nyavalyogj meg pityeregj. Viseld el, mint egy férfi.
Nem kell a múltba meredni, lelkizni meg a sebeket nyalogatni. Az olyan bxzis.
Keményen helyre kell rakni a gyereket. Tanulja meg, hol a helye. És hogy mennyit ér.
„Nem érsz te semmit, fiam.” „Hát normális vagy?” „Nem is értem, minek születtél meg.” „Hogy lehetsz ilyen balfék?”
Hehe. Hányszor mondogatták ezt nekem. Én is jól megtanultam. Persze emlékszem, hányszor sírtam álomba magam dühömben és szomorúságomban. Kis pisis pöcs voltam, de megtanultam a leckét.
Na jó, hát inni azt szeretek. A magyar ember, az iszik, na. Ilyenek vagyunk. Turáni átok meg minden.
Miér, most járjak pszichomókushoz? Hogy turkáljon az agyamba valami kanapén? Nem vagyok én gyagyás.
Amikor érzem azt a nyomást a mellkasomban, beverek egy felest meg egy xanaxot oszt jónapot. De droghoz sose nyúlnék. Nem vagyok én narkós.
Normális embert neveltek belőlem, nem holmi DEVIÁNS KXCSÖGÖT!
Mi, hogy kiabálok? Dehogy kiabálok! Ne pofázzál, mer bemosok egyet! Én egy békés magyar ember vagyok, ne provokáljál!
