Épül az új arisztokrácia. Kastélyokkal, luxusjachtokkal, magángépekkel és luxusautókkal. Olyan mohósággal szí­vja, szürcsöli a közpénzt, mintha ezer évre próbálna berendezkedni. Olyan társadalmi szakadékot emel szegény és gazdag közé, amire több mint száz éve nem volt példa. Aminek a bezárásáért őseink generációkon keresztül küzdöttek. És épül az új arisztokrácia holdudvara is. Áruló í­rástudókból, akik mindezt legitimálják. Megindult a tülekedés az értelmiség, a celebek és mindennemű véleményformálók körében, hogy bekerüljenek a lakájok és a társutasok közé. Egymást túllihegve, lojális kutyaszemekkel versengenek azért, hogy ki tudja jobban eladni a lelkét. Ki tudja nagyobb beleéléssel szidni az aktuális ellenséget és a hanyatló Nyugatot. Ki tudja nagyobb átéléssel meglovagolni az aktuális politikai jelszavak hullámait. Ki tud alázatosabban, szebben beszélni népünk és államunk zseniális vezetőjéről. Újonnan megtalált ájtatosság. Hirtelen felfedezett népnemzeti érzelem. Varázslatos politikai szinkron-érzékkel megtalált konzervatí­v eszmék. Esetleg a megjátszott semlegesség. Amiről ugye, Elie Wiesel óta tudjuk, hogy mindig az elnyomót, és nem az elnyomottat segí­ti. Hátha csurran-cseppen valami. Egy zsí­ros pályázat. Vagy állás valami fantomintézetnél. Esetleg egy valódi intézet vezetőségében, ahonnan éppen kitakarí­tották a lelkiismeretes, hozzáértő szakembereket. Esetleg csak valami jó kis hakni a baráti médiában. Hiszen akit nem hí­vnak be a tévébe, az nem létezik. És aki pedig ellenáll, azzal szemben jön a karaktergyilkosság. Hát hiányzik ez? Ilyen világban élünk, barátom, vonják meg cinikusan a vállukat. És tényleg. Beteg világban élünk, ahol a lojális lihegést jutalmazzák a szakértelem helyett. Ahol a tehetséget eltiporják és a giccses középszerűséget emelik piedesztálra. Ahol tort ül a bigott szűklátókörűség és lehurrogják, aki nem hajlandó kussolni, beállni a sorba és meghúzni magát, miközben éppen megfosztják a jövőjétől a következő generációkat. Vajon tényleg az a normális, aki beilleszkedik, aki kussol, aki konfliktusok nélkül szépen rugalmasan alkalmazkodik és beáll a sorba? És vajon tényleg az a deviáns, aki ebbe a mérgező világba nem tud beilleszkedni, aki nem tud rugalmasan alkalmazkodni? Aki folyamatosan dühöt érez az igazságtalanságok láttán? Aki képtelen befogni a száját? Aki nem tud sikeres lenni az elvei miatt?