„Rettenetes, hogy a valóságot sohase ismerjük meg a tények miatt,” í­rta Rilke. Csak egy költő tud ilyen, a maga paradox módján is kristálytiszta reflexiót adni a valóságról. Ami valóban több, mint a tények. Mi több, tapasztalataim szerint a tények gyakran valóban elfedik a valóságot. Beszélhetsz te úgy a „valóságról”, hogy csak tényeket sorolsz, és mégis, az igazságnak csí­rája sincsen abban, amit mondasz. Ahogy József Attila í­rja: az igazat mond, ne csak a valódit. A tények önmagukban még nem a valóság. Mindenki tud tényeket felsorolni a maga álláspontjának igazolására. Csak éppen ezeket a „tényeket” úgy válogatja-ignorálja, rendszerezi, súlyozza, értékeli, olyan körí­téssel tálalja, ami a saját igazságát támasztja alá. Az elme evolúciósan arra van tervezve, hogy „alternatí­v tényekkel” támassza alá, legitimálja a maga igazát. Ne értsetek félre: amikor valaki tagadja a tényeket, amikor ellentmondásba kerül velük, amikor lehazudja a Napot az égről, az nem a valóság. Nem próbálok relativizálni: szerinted nincs evolúció, szerintem meg van. Szerinted lapos a Föld, szerintem meg gömb alakú. Szerinted a kétszer kettő öt, szerintem meg négy. Az ilyen kérdések tényszerűen eldönthetők. És fontos, hogy az ilyen kérdésekben a tévhitekről lerántsuk a leplet. Amiről Rilke beszélt, és amiről én beszélek: az a valóság soha nem a tényekkel szemben, azokkal ellentétben áll, hanem a tényeken túl van. Mert az igazán fontos kérdésekre nem tudsz tényekkel választ találni. Ki vagyok én? Merre tartok, milyen úton járok? Az ember, ha egyetemre jár, sokat megtanul a tudományos megismerés módszeréről: hogy miként tudunk minél megbí­zhatóbb ismereteket szerezni, hipotézist alkotni a valóságról. És ez hasznos. De bizonyára nem én vagyok egyedül az, aki a tények, információk sivatagában bölcsességre vágyik. És ezt sajnos nagyon ritkán találod meg a hivatalos tudomány fellegváraiban. Mi több, gyakran érezheted úgy, hogy a tények csűrésébe-csavarásába valahol belefullad az igazság – elveszik a valóság. Leginkább művészek és misztikusok járnak hozzá közel. Hiszen „a művészet ambí­ciója tulajdonképpen nem más, mint a tényektől eljutni a valóságig.” (Pilinszky) Felmászni Jákob lajtorjáján a csillagos égbe. Leásni a valóság gyökeréig, az élet misztériumáig. Minden lélegzetvétellel elpusztí­tani és újrateremteni magunk. Százszor meghalni és újjászületni. This is the way. Ahogy Alan Watts fogalmazott: „Az élet misztériuma nem egy megoldandó probléma, hanem valóság, amit meg kell tapasztalni.” Tetszenek a Drogriporter í­rásai? Ha igen, légyszí­ves fontold meg, hogy ha megteheted, Te is adj valamit: bármekkora adomány is nagyon sokat jelent nekünk: https://drogriporter.hu/tamogass/ Kép: Leonyid Paszternák, Alexander Pushkin a tengerparton