A szorongás egy nehéz kő… Nem fogod elüldözni azzal, hogy rákiabálsz: „Gyűlöllek, amiért ilyen nehéz vagy és kemény!” De ha néha időt szánsz arra, hogy érezd a szorongásod szövetét és kitüremkedéseit… Akkor egy kicsit kevésbé nehéznek és keménynek fogod érezni. (Yumi Sakugawa) Ne próbáld azonnal elhessegetni a szorongásod. Adj egy kis időt magadnak, hogy érezd, észleld és megfigyeld! Pontosan milyen testi észlelésekkel jár együtt, és hol? Vajon milyen a szí­ne? A hangja? A felülete? A kiterjedése? Milyen érzéseket, gondolatokat, képeket ébreszt? Ha van olyan, hogy a szorongás túl nagy, ha képtelen vagy szembenézni vele: akkor se aggódj. Ne erőltesd. Adj időt magadnak. A súlyos szorongás esetén a gyógyszer sem ördögtől való – amí­g nem arra használja valaki, hogy tartósan elmeneküljön a saját magával való szembenézés elől. Paradoxon, de igazság: a fájdalom elől való menekülés a szenvedésünk egyik legfőbb oka. Ha megfigyeled magad, sokat tanulhatsz a szorongásodról – és magadról. Rájöhetsz például, hogy a szorongás, amit elsőre teljesen letaglózó, formátlan és felfoghatatlan masszának érzel, valójában igenis rendelkezik bizonyos tulajdonságokkal. És amiről azt hitted, hogy teljesen, szétválaszthatatlanul, örökre a részedet képezi – valójában éppúgy egy megfigyelhető, keletkező és elmúló jelenség, mint a felhők az égen. Ha megkérdeznek, mit érzünk, azt mondjuk: „Szorongok.” Én vagyok a szorongó ember. Ezáltal a szorongást a saját létezésünk szerves részévé tesszük. Pedig valójában pontosabb lenne azt mondani: „Szorongást észlelek.” Szorongani emberi dolog. A szorongással nem „küzdeni” kell, meg „harcolni” a szorongás ellen. Meg kell tanulni felismerni, megismerni, kiismerni – és elfogadni. Ez a világ már csak olyan, hogy együtt kell élned a szorongással. De tudd, hogy nem vagy egy a szorongással. Annyi hatalma van feletted, amennyit adsz neki. Szabad vagy.