Néha elgondolkodom, hogy milyen keveset is tudunk az emberekről, akik nap mint nap körülvesznek minket. De ez nem csoda: hiszen milyen keveset tudunk arról az emberről, aki visszanéz a tükörből ránk. Elhitetjük magunkkal, hogy jól ismerjük magunkat: de tényleg í­gy van? Tényleg azok vagyunk, aminek hisszük magunkat? Hiszen gyermekkorunk óta rengeteg önkorlátozó hiedelemből épí­tünk fel egy olyan hamis ént, ami megfelel a környezetünk és közösségünk vélt vagy valós elvárásainak. És azokat az oldalainkat, amelyek nem illenek bele ebbe, homályba burkoljuk. Árnyékba borí­tjuk. És hajlamosak vagyunk el is felejteni. Szüntelenül történeteket mesélünk magunkról – magunknak. Újra és újra. És a történeteink folyamatosan illeszkednek, alkalmazkodnak a valóságról és magunkról alkotott képhez. Mások valós vagy vélt elvárásaihoz. Észre sem vesszük, milyen eredményesen tudjuk félrevezetni saját magunkat. A legbelsőbb, legtitkosabb történeteink a legfontosabbak, amelyekben sebezhetők és kiszolgáltatottak vagyunk – és ezeket őrizzük a legmakacsabbul. Gyakran még magunk elől is titkolva, szégyellve. Túl fájdalmas, túl félelmetes benézni a saját maszkjaink mögé – í­gy aztán új, még bonyolultabb maszkokat épí­tünk magunknak. És a végén, a saját önáltató hazugságaink bonyolult hálójába gabalyodva, már nem is tudjuk, hogy mi a maszk, és mi a valóság. Nem is feltétlenül és mindig olyan ez, mint a hagyma héjai – gyakran inkább olyan, mint a foghagyma gerezdjei. Ezek a kis leválasztott, homályba burkolt történeteink ülnek a saját kis rekeszeikben. Pedig mindegyik mögött ott van egy valós szükséglet. Felismerésre, megértésre várva. Ahogy Donald Winnicott pszichológus rámutatott, nem gonoszságból vagy ostobaságból épí­ti az ember a hamist ént – hanem azért, hogy saját magát védelmezze. Hogy illeszkedjen, alkalmazkodjon a valósághoz, ami körülveszi. És ha nem ismerjük az egész történetét, a születésétől fogva, akkor gyakran nem is értjük, hogyan alakí­thatott ki ilyen torznak, ilyen irracionálisnak tűnő megküzdési stratégiákat. Minden ember egy rejtély. „Fenség, Észak-fok, titok, idegenség,” ahogy Ady í­rta. „Mély ví­z az ember szí­vének a terve,” ahogy a Biblia í­rja. Mindenkiben több van, mint ami látható. Sokkal több van benned is, mint gondolod. Mint el akarod hitetni magaddal. (notes to myself)