Széljegyzetek – 2023.08.01.
Néha elgondolkodom, hogy milyen keveset is tudunk az emberekről, akik nap mint nap körülvesznek minket. De ez nem csoda: hiszen milyen keveset tudunk arról az emberről, aki visszanéz a tükörből ránk.
Elhitetjük magunkkal, hogy jól ismerjük magunkat: de tényleg így van? Tényleg azok vagyunk, aminek hisszük magunkat?
Hiszen gyermekkorunk óta rengeteg önkorlátozó hiedelemből építünk fel egy olyan hamis ént, ami megfelel a környezetünk és közösségünk vélt vagy valós elvárásainak. És azokat az oldalainkat, amelyek nem illenek bele ebbe, homályba burkoljuk. Árnyékba borítjuk. És hajlamosak vagyunk el is felejteni.
Szüntelenül történeteket mesélünk magunkról – magunknak. Újra és újra. És a történeteink folyamatosan illeszkednek, alkalmazkodnak a valóságról és magunkról alkotott képhez. Mások valós vagy vélt elvárásaihoz. Észre sem vesszük, milyen eredményesen tudjuk félrevezetni saját magunkat.
A legbelsőbb, legtitkosabb történeteink a legfontosabbak, amelyekben sebezhetők és kiszolgáltatottak vagyunk – és ezeket őrizzük a legmakacsabbul. Gyakran még magunk elől is titkolva, szégyellve.
Túl fájdalmas, túl félelmetes benézni a saját maszkjaink mögé – így aztán új, még bonyolultabb maszkokat építünk magunknak. És a végén, a saját önáltató hazugságaink bonyolult hálójába gabalyodva, már nem is tudjuk, hogy mi a maszk, és mi a valóság.
Nem is feltétlenül és mindig olyan ez, mint a hagyma héjai – gyakran inkább olyan, mint a foghagyma gerezdjei. Ezek a kis leválasztott, homályba burkolt történeteink ülnek a saját kis rekeszeikben.
Pedig mindegyik mögött ott van egy valós szükséglet. Felismerésre, megértésre várva.
Ahogy Donald Winnicott pszichológus rámutatott, nem gonoszságból vagy ostobaságból építi az ember a hamist ént – hanem azért, hogy saját magát védelmezze. Hogy illeszkedjen, alkalmazkodjon a valósághoz, ami körülveszi. És ha nem ismerjük az egész történetét, a születésétől fogva, akkor gyakran nem is értjük, hogyan alakíthatott ki ilyen torznak, ilyen irracionálisnak tűnő megküzdési stratégiákat.
Minden ember egy rejtély.
„Fenség, Észak-fok, titok, idegenség,” ahogy Ady írta.
„Mély víz az ember szívének a terve,” ahogy a Biblia írja.
Mindenkiben több van, mint ami látható.
Sokkal több van benned is, mint gondolod. Mint el akarod hitetni magaddal.
(notes to myself)

Néha elgondolkodom, hogy milyen keveset is tudunk az emberekről, akik nap mint nap körülvesznek minket. De ez nem csoda: hiszen milyen keveset tudunk arról az emberről, aki visszanéz a tükörből ránk.
Elhitetjük magunkkal, hogy jól ismerjük magunkat: de tényleg így van? Tényleg azok vagyunk, aminek hisszük magunkat?
Hiszen gyermekkorunk óta rengeteg önkorlátozó hiedelemből építünk fel egy olyan hamis ént, ami megfelel a környezetünk és közösségünk vélt vagy valós elvárásainak. És azokat az oldalainkat, amelyek nem illenek bele ebbe, homályba burkoljuk. Árnyékba borítjuk. És hajlamosak vagyunk el is felejteni.
Szüntelenül történeteket mesélünk magunkról – magunknak. Újra és újra. És a történeteink folyamatosan illeszkednek, alkalmazkodnak a valóságról és magunkról alkotott képhez. Mások valós vagy vélt elvárásaihoz. Észre sem vesszük, milyen eredményesen tudjuk félrevezetni saját magunkat.
A legbelsőbb, legtitkosabb történeteink a legfontosabbak, amelyekben sebezhetők és kiszolgáltatottak vagyunk – és ezeket őrizzük a legmakacsabbul. Gyakran még magunk elől is titkolva, szégyellve.
Túl fájdalmas, túl félelmetes benézni a saját maszkjaink mögé – így aztán új, még bonyolultabb maszkokat építünk magunknak. És a végén, a saját önáltató hazugságaink bonyolult hálójába gabalyodva, már nem is tudjuk, hogy mi a maszk, és mi a valóság.
Nem is feltétlenül és mindig olyan ez, mint a hagyma héjai – gyakran inkább olyan, mint a foghagyma gerezdjei. Ezek a kis leválasztott, homályba burkolt történeteink ülnek a saját kis rekeszeikben.
Pedig mindegyik mögött ott van egy valós szükséglet. Felismerésre, megértésre várva.
Ahogy Donald Winnicott pszichológus rámutatott, nem gonoszságból vagy ostobaságból építi az ember a hamist ént – hanem azért, hogy saját magát védelmezze. Hogy illeszkedjen, alkalmazkodjon a valósághoz, ami körülveszi. És ha nem ismerjük az egész történetét, a születésétől fogva, akkor gyakran nem is értjük, hogyan alakíthatott ki ilyen torznak, ilyen irracionálisnak tűnő megküzdési stratégiákat.
Minden ember egy rejtély.
„Fenség, Észak-fok, titok, idegenség,” ahogy Ady írta.
„Mély víz az ember szívének a terve,” ahogy a Biblia írja.
Mindenkiben több van, mint ami látható.
Sokkal több van benned is, mint gondolod. Mint el akarod hitetni magaddal.
(notes to myself)

