„Hazám, hazám, tudod-e, hogy mennyien vagyunk, hív és konok fiaid, akik féltő gonddal figyeljük és óvjuk sorsodat? Akik magunk pártoskodó és hitvány hasznát sutba vetve, vállalva a kevés hangoskodó gonoszak rágalmait, életünket és létezésünk biztonságát ajánljuk szabadságodért, függetlenségedért, erősödésedért és európai eszméid biztos sarjadásáért? Óh, ha nem tudnád, tudd meg, hogy sokan vagyunk! Bizony, mi, kicsinyek és hatalom nélkül valók, akiknek szavát és nyűgös kiabálását most könynyen széttépi a szaggató szél, köréd csoportosulunk és védjük készen életünkkel és anyagi létünk biztonságának sutbadobásával életedet és jövődet. Ne tedd azt, hogy semmibevevéseddel elfordulj tőlünk, óh, hazám, csak azért, mert nem vagyunk hangosak, mert nem áll módunkban színes lobogókat és krixkraxokkal ékesített szalagokat lobogtatni érdekedben, mert sötét konyhákban írunk és könyörgünk, mint ahogy sötét konyhából írok és könyörgök most feléd én magam is, nem pedig díszes dobogóról, hejehujázó és félrevezetett népség diadalordításától kísérve, fizetett legények gorombaságaival védelmezve és ostoba, tudatlan pártoskodók kedvtelésének kiszolgáltatva. Nagynak szeretnélek látni tégedet, óh hazám, nagynak, mint amilyen valójában vagy és sokszor voltál, nagynak önfeláldozásban és művelődésben, nagynak és példát mutatónak szabadságszeretetedben és tiszta emberi eszmék iránti kész gondosságodban. Óh, hazánk, hazánk, bennünk élsz jó fiaidban, ha gonosz és értelmetlen erők viharában elvesznél, veled vesznénk mi is, jó és hív fiaid … Jól tudom, általunk és rajtunk keresztül él benned a lelkiismeret. Ennek a lelkiismeretnek hangja ma talán gyenge és suttogó, megfélemlített, de mégis konok és kitartó, hív és fékezhetetlen, minden szemét széllel és ordító pártoskodással dacoló. Értsd meg, hazám, hű fiaid vagyunk, hű fiaid kívánunk lenni és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy naggyá és európaivá tegyünk tégedet.”
Remenyik Zsigmond, Szózat, 1938 (részlet)
