Tegnap Fokváros közelében autóval elhaladtunk egy golfpálya mellett. A remekül karbantartott, üdezöld pázsittal borí­tott, virágágyásokkal tarkí­tott hatalmas mezőn alig egy-két gazdag fehér ember ügyködött a golflabdával. A pályát szögesdrótos kerí­tés vette körbe – a kerí­tés és az autópálya közötti keskeny sávban pedig rozzant viskók. Papí­r- és műanyaghulladékból összetákolva. A viskók között, a koszban, a nekik adatott szűkös térben, rongyokba öltözött fekete gyerekek játszottak. Micsoda kontraszt. Azt hiszem, ez a kép mindörökre beleégett a retinámba Dél-Afrikáról. Ugyanúgy velem tart, mint az emlékek a csodálatos természeti látványosságokról: a Táblahegy monumentális gigászáról, a Koponya-szurdok párás erdőjéről, a Camps Bay hatalmas hullámok mosta hófehér homokos partjáról. Most, hogy elhagyom Dél-Afrikát, Nelson Mandelára gondolok. És az ő álmára. „Egy olyan Afrikáról álmodom, ami békében van önmagával,” mondta. Amí­g még sokan nyomorban élnek, amí­g gyermekek élnek műanyag-viskókban, addig senki sem pihenhet a szabadság örömében, tette hozzá az apartheid bukása után. És hogy egy nemzetet az alapján kell megí­télni, ahogy a legalacsonyabb rendű polgáraival bánik. Egy olyan Afrikáról álmodott, amelyet nem szabdalnak szét faji-, nemi- és osztálykülönbségek. Ahol a gyönyörű természeti erőforrásokat nem csupán egy szűk elit élvezheti: ahol a csodák és kincsek eloszlanak, a kiváltságok és előí­téletek pedig lassan szétoszlanak, mint a felhő fodrai a Táblahegy felett. 27 éves börtönbüntetése alatt volt ideje álmodni. Vajon utópia Mandela álma? Vajon lehet-e a világ más, mint ez a golfpálya, a mellette düledező viskókkal? Vajon észbe kap-e az emberiség és felfedezi még a jobb természetét, mielőtt belefullad a saját maga által teremtett szemétbe és káoszba? „És mégis – mégis fáradozni kell. Egy újabb szellem kezd felküzdeni, Egy új irány tör át a lelkeken: A nyers fajokba tisztább érzeményt S gyümölcsözőbb eszméket oltani, Hogy végre egymást szí­vben átkarolják, S uralkodjék igazság, szeretet.” (Vörösmarty Mihály) (jegyzetek Fokvárosból)