Sokan azt gondolják, hogy „ezek a mai fiatalok” (Z-generáció, avagy Zoomerek) sokkal felelőtlenebbek és „agyatlanabbak”, mint „mi voltunk” (boomerek, X-gen, milleniálok). Okostelefon-nyomogató zombiknak láttatják őket, akiket nem érdekel a világ. Különféle divathullámokon lovagolnak, könnyen áldozatául eshetnek például a nemiséggel, szexualitással kapcsolatos divatoknak. Mamahotelben laknak és képtelenek az önálló felnőtt életre. Mértéktelenül és felelőtlenül drogoznak és szexelnek. Én nem osztom ezt a véleményt. Bizonyos szempontból ma fiatalnak lenni sokkal nagyobb kihí­vás, mint amikor én voltam tini a 90-es években. Egyrészt összehasonlí­thatatlanul több ismeretlenes egyenletet kell megoldani egy mai kamasznak: akár a nemiségről, szexualitásról, akár a drogokról, akár a karrierről, akár a (digitális) kommunikációról/szocializációról, akár az egész minket körülvevő világ jövőjéről van szó. Másrészt viszont jóval több lehetőségük is van arra, hogy a bennük rejlő természetes késztetéseket megéljék, és hogy tájékozott döntéseket hozzanak az életükről. Vegyük például a drogokat: amikor én tini voltam, iszonyú nehéz volt megbí­zható információkat találni a drogokról. Alig egy-két könyv volt elérhető a témában, azoknak a szemlélete is többnyire elavult és elrettentő volt. A kí­sérletező fiatal szinte teljesen a már tapasztaltabbak tudására és tapasztalataira volt utalva – mármint azokéra, akivel szerencséjére vagy szerencsétlenségére összehozta a sors. A mi generációnkban („ős-daathos közösség”) merült fel először az igény, hogy nem elrettentő, de ártalomcsökkentő és kultúra-épí­tő céllal kezdjük el összeszedni és terjeszteni az ismereteket: hogy miből mennyit, hogyan, mikor és miért. Ma már egy tinédzser viszonylag könnyen megtalálhat infókat ezekben a témában (pl. Daath.hu, és a Drogriporter Tudástárat is ebből a célból kezdtük el épí­teni). A tapasztalataim szerint a „mai fiatalok” egyáltalán nem feltétlenül „agyatlan zombik”. Természetesen vannak különbségek, de a többségüket nagyon is érdekli a saját egészségük, és bizonyos szempontból, csomó dologban sokkal tudatosabbak, mint mi voltunk. Tudatosabban használják a netet, a drogokat, és nyí­ltabban, rugalmasabban kezelik a szexuális orientáció és a nemi identitás kérdéseit. (Akik nem, ott többnyire más problémák is vannak: mélyszegénység és szegregáció, gondoskodó család hiánya, traumák és mentális zavarok.) Ha nem kezeljük őket hülyének, ha nem próbálunk elrettentő céllal, didaktikusan mindenféle veszéllyel bombázni őket – az mondjuk sokat segí­t. Az információ nem minden: hiába készülhet fel pöpecül egy fiatal a neten abból, milyen szert milyen dózisban lehet használni, de ami hiányzik belőle, az élettapasztalat. A generációról generációra átadott tudásnak nagy jelentősége van. És itt nem arról beszélek, hogy ki kell állí­tani az osztály elé egy „ex-drogost”, aki majd elmondja, hogy milyen poklot élt meg a függőségtől. Nagy szerepe van annak is, hogy azok is megosszák a tapasztalataikat, akiknek a drogok NEM tették tönkre az életét. Akiket gyakran „rekreációs” fogyasztónak neveznek: akik nem csúsztak bele a függőségbe és sikerült (sikerül) a szerhasználatot alkalmakhoz kötött, az életükbe jól integrált módon folytatni. Akik a saját megcsúszásaikból, baleseteikből tanultak, és akiknek a hibáiból és pozití­v tapasztalataiból a kezdő fiatal is sokat tanulhat. Arról, miként maximalizálhatja az örömet, és miként kerülheti el az ártalmat. Látok a környezetemben számos pozití­v példát arra, hogy ilyen alkalmi szerhasználók a saját Zoomer gyerekeiknek hogyan tudják átadni a tapasztalataikat – és milyen etikai dilemmákkal találkoznak. Ez egy olyan téma, ami a kriminalizáció és a megbélyegzés miatt teljesen tabusí­tva van: pedig nagyon hasznos lenne, ha ezek a tapasztalatok közkinccsé válhatnának, őszinte párbeszédek folyhatnának róluk. A zéró-tolerancia álláspontján lévő szülők gyakran rettegnek attól, hogy a gyerekeiket bármilyen behatás érje a drogokkal kapcsolatban. Ha nem hall róla, akkor biztos nem is próbálja ki – gondolják. Hát ez sajnos nem í­gy működik, nem lehet burokban tartani a gyereket. Egy teljesen szermentes apuka/anyuka kí­váncsi kicsi fia/lánya éppen úgy kí­sérletezhet – a kí­sérletezés önmagában nem jelez problémát. A drogmentes világ utópia. De nagyon fontos, hogy ezek a kí­sérletezések ne végződjenek balesetben, abúzusban, függőségben. Ajánlom a Drogriporter Tudástár olvasgatását: https://drogriporter.hu/tudastar/ És persze ott van a Daath.hu, és a Daath Facebook csoport, ahol az érdeklődők kérdéseire viszonylag hamar jó válaszokat kaphatnak a vájtfülű közösségtől: https://www.facebook.com/groups/174839259253811 Adnak neked valamit a Drogriporter í­rásai? Ha igen, kérlek, fontold meg, hogy támogatod a munkánkat: https://drogriporter.hu/tamogass/ kép: Ian Keltie