Megkérdezte itt valaki, hogy vajon a könyvek fóliázásáról alkotott véleményemet akkor is fenn fogom-e tartani, amikor már a kezemben tartom a gyermekem és látom felnőni.
Természetesen jós nem vagyok, és a szülői hivatás bizonyára egy csomó eddig ismeretlen kihívás elé fog állítani. Felkavarja az életemet, fenekestül, nincs felőle kétségem.
Vannak azonban dolgok, amikben biztos vagyok.
Biztos vagyok abban, hogy nem tartom „abnormalitásnak” vagy „betegségnek”, ha valaki a saját neméhez vonzódik. Azt sem, ha más lesz a nemi identitása, mint amit a születésekor neki tulajdonítottak. Ellenben borzasztó károsnak tartom, amikor szégyenre, önutálatra és kirekesztésre nevelik a gyerekeket fóliázó idióták.
Biztos vagyok abban, hogy szeretném, ha a gyerekem szeretetben, biztonságban nőne fel. Olyan elfogadó, nyitott környezetben, ahol az eltérő szexuális orientáció vagy nemi identitás éppúgy teljesen természetes, mint hogy valaki szőke vagy barna. Ha már a kezdetektől érezné és tudná, hogy a szülei elfogadják, és ki fognak állni érte, ha ő is érintett. És azt meg csak remélni tudom, hogy sikerül majd úgy nevelni, hogy ő is fogadja el és tartsa tiszteletben mások emberi méltóságát, és álljon ki másokért.
