„Rossz apa az, aki nem pelenkáz?” – kérdezi tőlünk a kispapáknak szóló tájékoztató füzet, amit a védőnő osztogatott. A válasz: „óvva intünk minden párt attól, hogy úgy gondolja, attól lesz valaki jó apa, ha az anyához hasonlóan gondoskodik közös gyermekükről. Egész egyszerűen attól, hogy valaki apaként is pelenkázza a gyermekét, önmagában nem lesz jobb apa.”
A füzet szerint továbbá a jó apuka a pelenkázás helyett inkább „felismeri, hogy az anyának mikor van szüksége egy kis pihenésre, és a megfelelő pillanatban átveszi a síró gyermeket tőle.” Figyelem: a megfelelő pillanatban. Nem csak amúgy magától, mint akinek ki kell vennie a részét. Gondolom kivárja szépen, hogy anyu elérje azt a pontot, amikor már majd összeesik a fáradtságtól. És akkor nagy kegyesen „segít” anyunak, és baromi kúlnak és menőnek érzi magát.
Ettől a szövegtől bizonyára nem egy férfitársamat mintha hájjal kenegetnék: legitimációt nyer ösztönös idegenkedésük attól, hogy összekoszolják a kezüket az újszülött gondozásával. „Ez a nő dolga,” nyugtatják meg magukat. Apa férfi, anya nő. Apa dógozóba, család-fenntart, anya főz, takarít és gondozza a gyereket.
Szerintem meg gáz ez az egész üzenet, és a szemlélet, amit közvetít. Mondjanak bármit a konzervatív családvédők, nehogy már beszarjunk férfiként egy kis szaros pelenkától! És nem csak a pelenkáról van szó önmagában: hanem az elvről. Arról, hogy igenis az apának kutya kötelessége, hogy „az anyához hasonlóan” gondoskodjon arról a csöppségről. Ha már két emberen múlt összehozni.
A füzetet jegyző Három királyfi, Három Királylány mozgalom vállalt célja, hogy „a gyermekvállalás ne terhet és gondot jelentsen, hanem áldás és boldogság legyen, mert édesanyává és édesapává válni csodálatos dolog.” Bocsesz, szerintem akkor lesz csodálatos dolog, ha végre elfelejtjük az elavult, a nőket alárendelő szerepekbe kényszerítő, a férfiakat a felelősség alól kihúzó, kiváltságos szerepekben mentegető sztereotípiákat.
