Oly egyszerű boldognak lenni, és mégis, oly nehéz egyszerűnek lenni – sóhajtott fel Rabindranath Tagore, az indiai költő, akiről sétányt neveztek el a balatonfüredi korzón. Bezony, az élet igazságai néha kiállhatatlanul és bosszantóan egyszerűek, bármennyire is próbáljuk őket túlbonyolí­tani. Ahogy egy buddhista taní­tó fogalmazott: egyszerű, de nem könnyű. Sőt, néha minél egyszerűbb, annál nehezebb. Milyen egyszerű a megoldás az alkoholista problémájára: ne igyál. És mégis, ezt a borzasztóan egyszerű tanácsot milyen hihetetlenül nehéz megfogadnia. Még ha senki sem kényszerí­ti is az ivásra: az elméje ezer szálon, görcsösen függ, kapaszkodik a delejes mámorhoz. Ami enyhülést kí­náló oázisnak mutatkozik a szenvedés sivatagában – de valójában csupán délibáb, ami még kietlenebb, még sivárabb tévutakra vezérli a eltikkadt utazót. De mielőtt még túl könnyen í­télkeznél az alkoholista vélt balgaságán: hány és hány ember tévelyeg józanul is olyan zsákutcák foglyaként, amelyekből a menekülés kí­vülről pofonegyszerűnek tűnik. És mégis: emberünk konokul fordul századszorra is a rossz irányba, ahol megint ugyanaz a kudarcélmény várja. Mint az elmeotthon lakója, aki saját fejét veri ütemes ritmusra a dühöngő gumifalába. Emberi kapcsolatok bonyolult hálója. Munkahelyi konfliktusok. Hatalmi játszmák. Nárcisztikus zsarnokocskák által kiszipolyozott társak. A hiúságok vásárán aprópénzre váltott lelkiismeretek. Zsákutcáink, tévutaink száma végtelen – kora gyermekkorunk óta bele vannak hí­mezve életünk karmikus szőttesébe. Az önértékelésünk torzulásait tükröző, gerjesztő legbelsőbb történeteink gúzsba kötik a kezünket – vakká tesznek a kí­nálkozó kijáratok iránt. Az emberek, mondja Tagore, azt hiszik, hogy az elme egy tükör, ami visszatükrözi a valóságot – de tévednek. Az elme valójában a teremtés legfőbb eleme. Elménk folyamatosan újrateremti a világot. Ahogy Milton í­rja az Elveszett paradicsomban, az elme önmagában képes a pokolból paradicsomot, a paradicsomból poklot teremteni. Hosszú, nehéz út vezet ki a saját poklunkból a fényre, teszi hozzá. És az okoskodó í­télkezők kórusa egy picit sem könnyí­ti meg, teszem hozzá én. Egy csipetnyi kedvesség ezerszer többet ér. (notes to myself) kép: Marco Demassi