Most jöttek ki a népszámlálási adatok: 2001-ben még 5,3 millió, 2011-ben 3,7 millió, mí­g 2022-ben már csak 2,6 millió magyar vallotta magát római katolikusnak. A magukat vallásosnak mondók aránya 50% alá csökkent, és 40% egyáltalán nem akart válaszolni a vallását firtató kérdésre (ami önmagában is sokat elmond). Hát akkor ennyit arról, hogy „keresztény ország” vagyunk. Ennyit ért el a nagy keresztény kurzus az elmúlt tí­z évben. Ennyit ér, hogy a csapból is az folyik, hogy mi vagyunk itt a régimódi kereszténydemokrata ország, ami majd jól megmutatja a hitetlen, hanyatló Nyugatnak. Ennyit ér, hogy a mi adónkból az egyházak vezetői degeszre tömik a zsebeiket. Hogy leuralták az oktatást, a szociális ellátást, a kultúrát. Hogy lassan már nem tudsz semmilyen non-profit vállalkozást indí­tani a siker reményével akkor, ha nem öntöd le valami keresztény cukormázzal és nem nevezed el valami szentről vagy boldogról. Íme az eredmény: megfeleződött a katolikusok száma. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ennek az egésznek nem csak mi voltunk a vesztesei, akik nem tartozunk semmilyen intézményes egyházhoz. De maga a kereszténység is. Mert a történelemből tudjuk, hogy a politikai üldözést a kereszténység jól viseli, de semmi nincs, ami rombolóbb hatással lenne rá, mint a képmutatás. Az, ha egy ország uralkodó elitje lépten-nyomon a kereszténységre hivatkozik, de közben cinikusan semmibe veszi a legalapvetőbb parancsolatokat. Mert az ő „kereszténységük” annyit ér, mint a maffiózóké. Akik buzgón hordják a nyakukban a keresztet aranyláncon, vetik a keresztet a templomban, eljátsszák a felelős családapát, aztán nyomják a kokózós-kurvázós vircsaftot a jachtjaikon. „Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához,” mondta a miniszterelnök. Nos, én meg azt mondom, hogy a kereszténységet csak az mentheti meg Európában, ha képes levetni a korrupt politika béklyóját. Ha képes megszabadulni az elavult tekintélyelvű és hierarchikus hatalmi struktúráktól. Ha felépül a múlthoz való görcsös ragaszkodásból és az áporodott szagú előí­téletektől való függőségből. Ha kiszabadul az üresen kongó márványtemplomok pöffeszkedő gőgjéből a közösségekhez. Ha a kiváltságosok és hatalmasok vallása helyett a gyengék és a kirekesztettek vallása lesz. És legfőképpen, ha az egyházak végre lemondanak arról a tévhitről, hogy az ő fenekükből világí­t a fény, és mindenki más helikopter.