Fő tartalom átugrása

Széljegyzetek – 2023.10.02.

Ezt a szobrot bizonyára többen láttátok már, én is használtam illusztrációként ezen az oldalon. Sokan talán magatokra ismertetek benne. És lehet, hogy eltöprengtetek azon is, hogy ki készí­tette. Nos, egy Alexander Milov nevű ukrán művész alkotása. A cí­me: Szeretet. 2007-ben készí­tette és állí­totta ki először a Kijevi Kortárs Múzeumban – ahol senki sem figyelt fel rá. Aztán a 2015-ös Burning Man fesztiválon kiállí­totta egy nagyobb verzióját, ami elhozta az áttörést: azóta valóságos mémmé vált és önálló életet él. Két felnőtt embert ábrázol, akik duzzogva, szomorúan fordí­tanak hátat egymásnak. És közben belül, a rácsok mögül – két bennük élő gyermek próbál kapcsolódni egymáshoz. A Belső Gyermek motí­vuma ősi gyökerekkel jelentkezik – a modern pszichológia számára Carl Gustav Jung fedezte fel újra. A 70-es évek óta terapeuták és gyógyí­tók gyakran í­rnak arról, hogy mindannyiunkban létezik egy Belső Gyermek, a maga dédelgetett sérüléseivel és hiányaival. És a felnőttkori nyavalyáinkból a kiutat gyakran az jelenti, ha a ezt a Belső Gyermeket megvigasztaljuk, meggyógyí­tjuk. Richard C. Schwartz, a Belső Családrendszer Modell nevű integrált pszichoterápiás módszer kidolgozója szerint nem csupán egy Belső Gyermek él bennünk – hanem több is. Ezeket a gyermekeket a tudatküszöbön túli perifériákra „száműztük”, mivel olyan fájdalmak hordozói, amelyekkel félünk szembenézni. Pajzsokat és páncélokat húzunk fel magunk köré, csak hogy távol tartsuk – pedig rajtuk keresztül az örömteli és jelentéssel teli emberi kapcsolódásokat zárjuk el magunktól. A szobor gyönyörűen kifejezi ezt a paradoxont. És ott van benne a gyógyulás lehetősége is. „A sérült gyermek bennünk nem csak mi vagyunk; őseink számos nemzedéke él benne,” í­rja Thich Nhat Hanh vietnámi buddhista taní­tó. „A szüleink és az őseink talán egész életüket végigszenvedték anélkül, hogy tisztába kerültek volna azzal, miként gondoskodjanak a bennük élő saját sérült gyermekről. Így hát átadták azt nekünk. Így tehát ha átöleljük a bennünk élő sérült gyermeket, valójában az elmúlt generációk összes sérült gyermekét öleljük át. Ez a gyakorlat nem csak számunkra hasznos; megszabadí­tja az előttünk élő és utánunk érkező nemzedékeket is. Ez a gyakorlat megtöri az ördögi kört.” Sokan í­rjátok, hogy a Drogriporter í­rásai „jókor jöttek” és adtak valamit, hogy átlendí­tsenek nehéz helyzeteken. Kérlek, ha tehetitek, támogassátok az oldalt, hogy megmaradjon az oldal a jövőben is – minden támogatás nagyon sokat jelent: https://drogriporter.hu/tamogass/
 |  Péter Sárosi
Ezt a szobrot bizonyára többen láttátok már, én is használtam illusztrációként ezen az oldalon. Sokan talán magatokra ismertetek benne. És lehet, hogy eltöprengtetek azon is, hogy ki készí­tette. Nos, egy Alexander Milov nevű ukrán művész alkotása. A cí­me: Szeretet. 2007-ben készí­tette és állí­totta ki először a Kijevi Kortárs Múzeumban – ahol senki sem figyelt fel rá. Aztán a 2015-ös Burning Man fesztiválon kiállí­totta egy nagyobb verzióját, ami elhozta az áttörést: azóta valóságos mémmé vált és önálló életet él. Két felnőtt embert ábrázol, akik duzzogva, szomorúan fordí­tanak hátat egymásnak. És közben belül, a rácsok mögül – két bennük élő gyermek próbál kapcsolódni egymáshoz. A Belső Gyermek motí­vuma ősi gyökerekkel jelentkezik – a modern pszichológia számára Carl Gustav Jung fedezte fel újra. A 70-es évek óta terapeuták és gyógyí­tók gyakran í­rnak arról, hogy mindannyiunkban létezik egy Belső Gyermek, a maga dédelgetett sérüléseivel és hiányaival. És a felnőttkori nyavalyáinkból a kiutat gyakran az jelenti, ha a ezt a Belső Gyermeket megvigasztaljuk, meggyógyí­tjuk. Richard C. Schwartz, a Belső Családrendszer Modell nevű integrált pszichoterápiás módszer kidolgozója szerint nem csupán egy Belső Gyermek él bennünk – hanem több is. Ezeket a gyermekeket a tudatküszöbön túli perifériákra „száműztük”, mivel olyan fájdalmak hordozói, amelyekkel félünk szembenézni. Pajzsokat és páncélokat húzunk fel magunk köré, csak hogy távol tartsuk – pedig rajtuk keresztül az örömteli és jelentéssel teli emberi kapcsolódásokat zárjuk el magunktól. A szobor gyönyörűen kifejezi ezt a paradoxont. És ott van benne a gyógyulás lehetősége is. „A sérült gyermek bennünk nem csak mi vagyunk; őseink számos nemzedéke él benne,” í­rja Thich Nhat Hanh vietnámi buddhista taní­tó. „A szüleink és az őseink talán egész életüket végigszenvedték anélkül, hogy tisztába kerültek volna azzal, miként gondoskodjanak a bennük élő saját sérült gyermekről. Így hát átadták azt nekünk. Így tehát ha átöleljük a bennünk élő sérült gyermeket, valójában az elmúlt generációk összes sérült gyermekét öleljük át. Ez a gyakorlat nem csak számunkra hasznos; megszabadí­tja az előttünk élő és utánunk érkező nemzedékeket is. Ez a gyakorlat megtöri az ördögi kört.” Sokan í­rjátok, hogy a Drogriporter í­rásai „jókor jöttek” és adtak valamit, hogy átlendí­tsenek nehéz helyzeteken. Kérlek, ha tehetitek, támogassátok az oldalt, hogy megmaradjon az oldal a jövőben is – minden támogatás nagyon sokat jelent: https://drogriporter.hu/tamogass/

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK


©