Bizonyára megvan nektek a Harry Potter könyvekből a mindenízű drazsé, amiben szerepeltek a hagyományos gyümölcsös, fahéjas, karamellás ízek mellett olyanok is, mint a földigiliszta, fülviasz és hányás ízű. Ránézésre nem lehet megállapítani, melyik mit tartalmaz: az csak akkor derül ki, ha bekapjuk a szánkba.
Valahol ilyen az életünk is. Minden egyes nap olyan, mint egy drazsé: reméljük, hogy éppen nem hányás-ízűt fogtunk ki. De ha mégis, akkor úgy érezzük: igazságtalanság történt velünk. És olyan életről álmodozunk, „mint másoknak”, akiknek bezzeg csupa karamella meg banán ízű jutott.
Azt hisszük, hogy a jó élet nem más, mint elkerülni a rossz ízű drazsékat és csupa jó ízűekkel tömni degeszre a fejünket. „Te aztán tudsz élni,” mondjuk annak, aki habzsolja a drazsékat, abban reménykedve, hogy a külsejéről meg tudja állapítani, melyiknek milyen az íze. Pedig nem: a barnás színű lehet tejkaramella vagy fülviasz ízű is. És minél görcsösebben akarsz minél több jó ízű drazsét habzsolni, annál rosszabb íz marad majd a szádban.
Így aztán, ha a korral jár némi bölcsesség is (nem mindenkinek jár), egy idő után rájövünk, hogy minél magasabb az ízletes gyönyörök hegycsúcsa, annál mélyebb lesz a rossz ízű szenvedés szakadéka a másik oldalon. Az élet művészete nem az, hogy kiszűrünk mindent, ami zaj, kontrollálunk mindent, ami káosz, és lebegünk a komfortzónánk langymeleg ölelésében. Sokkal inkább abból áll, hogy megtanuljuk elfogadni, ami jön – megnyugodni abban, hogy bizony néha fülviasz és kosz-ízű, mi több, akár kísértet-ízű drazsékat dob ki a gép. Mert mindegyiknek fontos üzenete van számunkra, amit meg kell élni – neked, itt és most. Pedig néha nagyon nehéz.
Sokan írjátok, hogy adnak nektek valami fontosat a Drogriporter írásai a mindennapokban. Ha így van, kérlek, Te is támogasd az oldalt egy rendszeres adománnyal, ha teheted – a sok kicsi sok embertől többet számít, mint a vagyonosok milliárdjai: https://drogriporter.hu/tamogass/
kép: hana katoba
