Széljegyzetek – 2023.11.10.
A Görög Zitával készült Telex interjúból főleg a dubajozásról szóló részt kapta fel a sajtó. Pedig van benne érdekesebb rész is: amikor az apja alkoholizmusáról vall. Szokatlanul őszinte és szokatlanul mély, tudatos elemzést kaphatunk tőle arról, hogy milyen bonyolult és ellentmondásos viszonya volt a függőséggel küzdő édesapjával. És hogy az apjával való viszonyának torzulása befolyásolta a saját önképét, önbizalmát, párkapcsolati választásait is. Mi több, képes ennek a szociális dimenzióját is látni, az egyéni felelősségen túl.
„Iszonyatosan beteg társadalomban élünk, ahol még mindig az a legkönnyebb, hogy nem mutatjuk ki a sérülékenységünket, hanem ezt megpróbáljuk elfojtani magunkban,” mondja. Ezt akár én is írhattam volna a Drogriporteren. És azzal is egyetértek, amit utána mond, hogy fontos lenne legalább a következő generációkat megtanítani arra, hogy a piába való elfojtás helyett vannak más módszerek is arra, hogy az ember kezelje a saját érzelmeit és indulatait.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de úgy érzem, van egyfajta kettősség a mai magyar közéletben. Egyrészt a magyar politikai elit mintha mindazt a rossz beidegződést megtestesítené, amiről annyit írtak a magyar írók és költők az elmúlt évszázadokban. Tombol a középszer, a tahó házmesterkedés és valóság-tagadó begyepesedettség. De közben mintha ezzel párhuzamosan más folyamatok is beindultak volna: találkozhatunk szokatlanul őszinte és hiteles új hangokkal, civil kezdeményezésekkel is. Amik a magyar társadalom jobbik énjéhez szólnak, a lelkiismeretünket próbálják élesztgetni.
Nagyon nagy szükség van az ilyen őszinte beszédre, akár az alkoholról, akár a kannabiszról, akár a szexualitásról, a nemiségről, vagy éppen a gyermeknevelésről van szó. Nincs annál erősebb üzenet, mint amikor maguk az érintettek törik meg a tabut, és törik meg a hallgatást. Sokkal erősebb ez, mint amikor pusztán szakemberek mondják el újra és újra a szokásos mantrákat. Én hiszek abban, hogy az olyan példa, amit Görög Zita is mutat a család és alkoholizmus kapcsán – hogy sérülékenynek mutatkozni a legszélesebb médianyilvánosság előtt nem szégyen, hanem erő és bátorság – ragadóssá válhatnak. Respectð
A Görög Zitával készült Telex interjúból főleg a dubajozásról szóló részt kapta fel a sajtó. Pedig van benne érdekesebb rész is: amikor az apja alkoholizmusáról vall. Szokatlanul őszinte és szokatlanul mély, tudatos elemzést kaphatunk tőle arról, hogy milyen bonyolult és ellentmondásos viszonya volt a függőséggel küzdő édesapjával. És hogy az apjával való viszonyának torzulása befolyásolta a saját önképét, önbizalmát, párkapcsolati választásait is. Mi több, képes ennek a szociális dimenzióját is látni, az egyéni felelősségen túl.
„Iszonyatosan beteg társadalomban élünk, ahol még mindig az a legkönnyebb, hogy nem mutatjuk ki a sérülékenységünket, hanem ezt megpróbáljuk elfojtani magunkban,” mondja. Ezt akár én is írhattam volna a Drogriporteren. És azzal is egyetértek, amit utána mond, hogy fontos lenne legalább a következő generációkat megtanítani arra, hogy a piába való elfojtás helyett vannak más módszerek is arra, hogy az ember kezelje a saját érzelmeit és indulatait.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de úgy érzem, van egyfajta kettősség a mai magyar közéletben. Egyrészt a magyar politikai elit mintha mindazt a rossz beidegződést megtestesítené, amiről annyit írtak a magyar írók és költők az elmúlt évszázadokban. Tombol a középszer, a tahó házmesterkedés és valóság-tagadó begyepesedettség. De közben mintha ezzel párhuzamosan más folyamatok is beindultak volna: találkozhatunk szokatlanul őszinte és hiteles új hangokkal, civil kezdeményezésekkel is. Amik a magyar társadalom jobbik énjéhez szólnak, a lelkiismeretünket próbálják élesztgetni.
Nagyon nagy szükség van az ilyen őszinte beszédre, akár az alkoholról, akár a kannabiszról, akár a szexualitásról, a nemiségről, vagy éppen a gyermeknevelésről van szó. Nincs annál erősebb üzenet, mint amikor maguk az érintettek törik meg a tabut, és törik meg a hallgatást. Sokkal erősebb ez, mint amikor pusztán szakemberek mondják el újra és újra a szokásos mantrákat. Én hiszek abban, hogy az olyan példa, amit Görög Zita is mutat a család és alkoholizmus kapcsán – hogy sérülékenynek mutatkozni a legszélesebb médianyilvánosság előtt nem szégyen, hanem erő és bátorság – ragadóssá válhatnak. Respectð
