Sokan sokat beszélünk arról, hogy mit kell tennünk azért, hogy megelőzzük az emberi civilizáció bukását. Hogy mit kell tennünk nekünk, mindannyiunknak, embereknek. Mi az a közös cselekvés – mik azok a fő közös cselekvések – amelyek ehhez szükségesek.
Légy tudatos fogyasztó! Ne egyél húst! Tégy a gyűlöletkeltés ellen! Nyilváníts szolidaritást az üldözöttekkel! Ne pazarold az ivóvizet! Ne használj annyi műanyagot! Támogass fontos civil ügyeket! Ne szavazz demagóg pártokra! Szerveződj lokálisan! Ne ülj fel a nagyvállalatok manipulációjának! És a többi.
Ezek fontos viták – és ezek fontos közös cselekvések.
De közben azt is gondolom, hogy a „mit tegyünk” kérdés mellett, előtt van egy másik, még fontosabb kérdés is, amit meg kell válaszolnunk: „ki vagyok én.” Valahol korunk válsága abból is – és főleg abból – fakad, hogy egyre kevesebb ember képes ezt a kérdést megnyugtatóan megválaszolni.
Az egzisztenciális űr és bizonytalanság, ami a kérdés megválaszolatlansága mögött van – folyamatos kielégületlenséget szül. Soha nem elég, ami van, mindig több kell. Az sarkall minket arra, hogy folyamatosan feszegessük a bolygó határait. Hogy a korlátlan növekedés bűvkörében kizsákmányoljuk az erőforrásait. És kizsákmányoljuk, elnyomjuk egymást, embereket is.
A kérdés megválaszolása nem lehetséges pusztán racionális úton. Nincsenek előre megcsócsált egyenválaszok. Jelentést kell találnunk és adnunk az életünknek. Mindannyiunknak. Nem szavakkal, hanem kapcsolódással. Kapcsolódással az alkotáshoz. A teremtéshez. Más emberekhez, közösségekhez. Egymáshoz. Ki a tanítás, ki a művészet, ki a felfedezés, ki a gyógyítás, ki a szervezés, ki a spiritualitás útján. Mindenki a maga élethivatása szerint.
A Földnek olyan emberekre van szüksége, akik jelentést találnak az életükben és biztonságosan kapcsolódnak.
Ha inspirálnak, ha adnak neked valami fontosat az írásaim, kérlek, adj Te is – támogasd az oldalt: https://drogriporter.hu/tamogass/
kép: Lesley Oldaker
