„Célunk legyen az, hogy az életet radikális csodálatban éljük meg. Minden reggel úgy nézzünk a világra, hogy semmit sem veszünk adottnak. Minden elképesztő; minden hihetetlen; soha ne kezeld az életet megszokottként. Spirituálisnak lenni annyit tesz, mint ámulatban lenni,” í­rta Abraham Joshua Heschel. Mennyire jól rí­mel ez Albert Einstein gondolatára: „Kétféleképpen élheted le az életed. Az egyik, hogy semmit sem tekintesz csodának. A másik, hogy mindent csodának tekintesz.” Rudolf Otto vallástörténész rámutatott, hogy minden vallás – szentség – gyökerénél ez a csodálat áll. A rettenetes és lenyűgöző titok (mysterium tremendum et fascinans). De egyben a tudomány középpontjában is a csodálat áll. Pedig sokan a tudomány motorjának a kételkedést tartják. És valóban, a kételkedés szabadsága része a tudománynak. De ami igazán előrehajtja a tudományt, az nem a kétely – hanem a kí­váncsiság. A vágy arra, hogy lenyűgöző új titkokat fejtsünk meg. És a csodálat, az áhí­tat, ami az embert áthatja egy felfedezéskor. Goethe í­rja, hogy a megértés a csodálkozással kezdődik. Aki nem képes rácsodálkozni a világra – az megtanulhat róla ezernyi tényt, feltárhat milliónyi adatot, ezeket unalomig rendezgetheti – de valójában egy jottányit sem haladt előre a világ megismerésében. Nemhogy megértésében. Heschel feje tetejére állí­totta a szokásos moralizáló érvelést. Szerinte a bűn melegágya nem a kí­váncsiság – hanem a közöny. Amikor adottnak, megszokottnak veszünk dolgokat. Abból fakadnak a leggonoszabb tetteink. Óvakodj azoktól, akik, legyenek bármennyire okosak és intelligensek, de csak cinizmus lakozik a szí­vükben, és nem képesek a gyermeki rácsodálkozásra! (notes to myself) kép: Albarrán Cabrera