A Fővárosi Közgyűlés ma a kormánypárti képviselők távollétében egyhangúlag elfogadta az első fővárosi drogstratégiát. Amit civil szakértők – köztük jómagam – segí­tségével dolgozott ki a Budapesti Kábí­tószerügyi Egyeztető Fórum. Egyrészt civilként nagy öröm ez a jelenlegi sanyarú körülmények között – hiszen a sikert az elmúlt években nagyon szűkmarkúan mérik a szakmánkban. És felüdülés volt egy olyan városvezetéssel dolgozni, ami nyitott és támogató. Ami üröm az örömben, hogy a Főváros forrásait és hatásköreit pont akkor kurtí­tották meg, amikor sikerült elérni, hogy legyen drogstratégiája. És egy olyan ellenséges politikai klí­mában vagyunk, amire nagyon jellemző ez a mai fiaskó is: a kormánypárti képviselők még csak jelenlétükkel sem tisztelték meg a témát. Pedig lehetett volna egy értelmes és tartalmas vitát folytatni a fővárosi droghelyzetről és annak megoldásairól. Érvekkel és ellenérvekkel, bizonyí­tékokra hivatkozva. Ez lenne a feladata azoknak a politikusoknak, akiket a város polgárai az érdekeik képviseletére megválasztottak. Hogy a közös ügyeinket megvitassák és lelkiismeretük szerint, a hozzáértők szakértelmére támaszkodva döntéseket hozzanak a jövőnkről. Hogy nem í­gy történt, az mindenesetre nem a mi felelősségünk. Mi, a drogstratégiát előkészí­tő szakemberek, elvégeztük a feladatunkat. Sokat dolgoztunk ezen a dokumentumon, és úgy hiszem, hogy egy minden szempontból korszerű szemléletű anyagot raktunk le az asztalra. És nem nekünk kell szégyenkeznünk a jövő generációk előtt, ha a politikai elit nem eszerint cselekszik.