„Gyorsan továbblépett a kisgyerekes anyuka” – így konferálta fel az egyik lap a hírt, hogy egy színésznőnek új pasija van (Mérő Vera szúrta ki).
Tényleg elgondolkodtató: ha én szétmennék a párommal és összejönnék mással, az persze nem lenne hír. De ha esetleg valami celeb lennék, és hír lenne belőlem: akkor vajon úgy kommentálnák, hogy „gyorsan túllépett a kisgyerekes apuka”?
Valószínűleg nem. Mert ugye „kisgyerekesanyukának” lenni – az más. Az kötelez. Az a női princípium megvalósítása. Ha kisgyereked van, akkor ezernyi különféle, gyakran egyébként egymásnak is ellentmondó elvárásnak kell megfelelned ahhoz, hogy ne süssék rád a „szar anya” bélyeget. Meg van szabva, hogy egy „kisgyerekesanyuka” az milyen: olyan visszafogottan és szendén nézelődik a játszótéren, alázatosan lesüti még a szemét is. Olyan gondoskodóan anyukás, na. Nem váltogatja a pasikat, ki hallott már ilyet! Megmarad a zura mellett, ha az elhagyja, akkor meg siratja évekig.
Bezzeg a kisgyerekes apuka. Az olyan laza és menő. Ha otthagyja a felesége: sebaj, talál majd tíz ujjára olyan nőt, aki felneveli a gyerkőceit! Mer ugye apukát nem határozzák meg a kisgyerekei – csak az anyukát. Apuka megőrzi az ő függetlenségének sármos auráját. Nem várják el tőle, hogy visszafogott legyen. A férfiak már csak ilyenek, na.
Bullshit. Én nagyon remélem, hogy a kislányom már egy olyan világban lesz majd felnőtt, ahol ezek az avítt nemi sztereotípiák mennek a levesbe. Egy csomó más életszerűtlen és emberek életét megkeserítő elvárással, skatulyával együtt.
(notes to myself)
