„Egy ember neme sokkal inkább az elméjében lakozik, mintsem a testében, avagy hogy ennél orvosibb módon fejezzem ki magam, sokkal inkább az agyában keresendő, mint a nemi szerveiben,” mondta Magnus Hirschfeld (1868-1935) orvos, akit Rosa von Praunheim a filmjében úgy nevezett, hogy a „Szex Einsteinje”. Ez a kijelentés a maga korában még inkább forradalminak számított, mint manapság, amikor a társadalmi nem (gender) fogalma tudományosan már teljesen elfogadott – ha politikailag támadott is. Hirschfeld nem csak orvosként forradalmasította azt, amit a nemiségről és a szexualitásról gondolunk, de a világ első olyan mozgalmát alapította meg, ami a szexuális és nemi kisebbségek (ma úgy mondanánk: LMBTQ emberek) jogait tűzte a zászlójára.
A két világháború közötti Berlin, a maga zabolázatlan éjszakai életével, vált a Mekkájává ennek a nemzetközi mozgalomnak. Hirschfeld pedig a prófétájává. Az általa alapított intézet (Institut für Sexualwissenschaft) az első olyan tudományos intézet volt, amely nyíltan az emberi szexualitás és a nem identitás kutatását – és felszabadítását – célozta. Az intézet védelmet és menhelyet nyújtott a nemi identitásuk vagy szexuális orientációjuk miatt kirekesztett embereknek, védlevelet adott a rendőri zaklatások ellen (ekkoriban az azonos neműek közötti kapcsolat, vagy transzok számára az általuk preferált nemnek megfelelő ruhák viselése bűncselekmény volt). Itt végezték a világon az első sikeres olyan átalakító műtétet, amit ma nemi megerősítő műtétnek (gender-affirming surgery) nevezünk. A 20-as években egy ideig sokaknak úgy tűnt, hogy egy új, felvilágosodottabb kor hajnala érkezett el. De sajnos csalódniuk kellett.
Nem csoda, hogy mint zsidó, szociáldemokrata, meleg és emberi jogi aktivista, Hirschfeld a náci mozgalom egyik fő közellenségévé vált: mindazt jelképezte a nácik számára, amit gyűlöltek a Weimari Köztársaságban. Persze a barnaingesek között is számos meleg volt, Ernst Röhm, az SA vezetője például ugyanazt a meleg bárt, az Eldorádót látogatta, mint Hirschfeld. De mint tudjuk, a tekintélyelvű mozgalmak harcosai tele vannak kognitív disszonanciákkal. Az intézetét a hatalomátvétel után nem sokkal „hazafias ifjak” dúlták fel, könyveit pedig hamarosan máglyára vetették. Ő maga csak úgy kerülhette el a koncentrációs tábort, hogy ekkor már emigrációba vonult, és 1935-ben meg is halt a francia Nizzában. Hamarosan követte a halálba Röhm is, aki tarkólövéssel végezte egy pincében. A német melegek, leszbikusok és transzok pedig hamarosan rózsaszín háromszöggel megbélyegezve koncentrációs táborokba kerültek.
Amikor még tinédzserként olvastam a nácik hatalomra jutásáról, mindig is nehézséget jelentett elgondolnom, hogy miért és hogyan voltak képesek az emberek engedni, hogy másodrangú állampolgárrá tegyék bizonyos kisebbségi csoportok tagjait? Miért nem állították ezt már meg az elején? Hogy nem látták, hogy ez hová fog végül vezetni? És akik látták: miért nem tettek többet? Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer még én is meg fogom tapasztalni, milyen ez. Milyen tehetetlenül nézni, ahogy a társadalmat szép lassan megfőzik, mint a békát. És a békák még tapsolnak is neki. Tapsolnak, vagy ásítva vállat vonnak, ahogy egyes kisebbségeket fokozatosan megfosztanak a jogakitól. Például a transz embereket Magyarországon. A történelem megismétli önmagát.
Nem elég, hogy a COVID-járvány elleni küzdelemre való nevetséges hivatkozással megfosztották a transzokat attól a joguktól, hogy szabadon eldönthessék, milyen nemű emberként, milyen névvel akarják leélni az életüket. De nemrég a rendőrség előállította azokat az orvosokat is, akik egyedül vállalták el, hogy segítenek a tranzícióban lévő transz embereknek. Felelőtlen pénzlesőkként állították be azokat a szakembereket, akik valójában hivatástudatból, emberségből ellátták azoknak a szükségleteit, akik máshol mindenütt falakba ütköznek az egészségügyi ellátórendszerben. Emberek kezelése szakadt félbe, már a folyamatot megkezdett emberek nem jutnak hozzá a gyógyszereikhez – ami az egészségüket is veszélybe sodorja.
Vajon hány ember lehet érintett Magyarországon? Nem tudjuk pontosan. Talán összesen 100 ezer ember? Annyi bizonyos, hogy aki eljut a tranzícióig, az ennél jóval kevesebb. Sajnos vannak olyanok is, akik az öngyilkosságba menekülnek a kirekesztés elől. Még ha valakinek vannak is kétségei ezzel az egész gender témával kapcsolatban, vagy hogy erről az egészről hogyan kell beszélni az iskolában, akkor sem gondolhatja komolyan, hogy tényleg ezek az emberek, és a nekik segítő orvosok veszélyeztetik ma Magyarországon a magyar családokat, a gyermekek egészséges lelki fejlődését, vagy tudom is én még mit. Ez nem valamiféle „fertőzés”, ami terjed, vagy „divathullám”, amit terjesztenek. Senki sem akar gyermekeket átműteni, meg még ki tudja, mennyi hülyeséget terjeszt a propaganda. Ezek az emberek egyszerűen csak szeretnének élni, önazonosan. Egyenlő jogokkal és méltósággal. És aki azt hiszi, hogy ez nem az ő dolga, hogy őt nem érinti, ha cseszegetnek meleget, transzot, drogfogyasztót, hajléktalant stb. és a nekik segítőket – hát téved. A hasonló rezsimek soha nem állnak meg a kisebbségek vegzálásánál, előbb-utóbb valahogyan mindenki sorra kerül. A most következő zavaros években egyre fontosabbá válik, hogy kiálljunk egymásért.ð³”â§
Kép: Bankó Gábor / 444
