Az én generációmhoz tartozók egyik meghatározó gyermekkori sci-fi élménye volt Az idő urai című francia-magyar koprodukcióban készült rajzfilm, amit idén januártól felújított változatban is meg lehet tekinteni a mozikban. 1983-ban jött ki, én akkor 5 éves voltam – nagyjából annyi, mint a rajzfilm főhőse, Piel, a kisfiú, aki árván marad a Perdide bolygón. Talán ezért is teljesen lebilincselt és magával ragadott ez a történet – sokan tudtunk azonosulni vele. A szüleimtől megkaptam képeskönyv verzióban is, amit természetesen rongyosra olvastam. Maga a rajzfilm egyébként felnőttként is éppen annyira élvezhető – sőt, bizonyos jelentésrétegek bizonyára már csak felnőttként tárulnak fel előttünk. Mert alapvetően egy filozofikus sci-firől van szó, a legjobb értelemben. Nem csak az időcsavar miatt a történet végén, amitől tátva marad a néző szája. De például a totalitárius államok nem is nagyon bújtatott kritikájával, ami a Gamma 10 bolygót uraló, a különbözőségeket arctalan azonossággá olvasztó lény legyőzésében öltött testet. A forgatókönyv igazi mestermű, akárcsak a Pannonia Filmstudió által életre keltett különös lények és helyszínek, eleven és eredeti karakterek. Mai fejjel is azt mondom: jóval fontosabb ez, mint a CGI. A záró jelenetek számomra legalább annyira meghatóak voltak, mint az egy évvel korábban készült Bladerunner (Szárnyas fejvadász) ikonikus Tears in rain monológja (amit én már csak később, idősebben láttam). „Milyen furcsa, úgy érzem, mintha több ezer ember sírása fojtogatná a torkomat,” mondja a kis gondolatolvasó manó. És tényleg. A kör bezárul, de mégsem. Piel megmenekül, és mégsem. A világ nem tökéletes. Minden, ami keletkezik, elmúlik – és az elmúlás, a gyász szomorú, az újjászületés fájdalmas. És mégis, az Idő urait nézve életre kelt a képzelőerőm, új történeteket szőttem az általuk megálmodott világban, álmaimban űrhajóval jártam be a végtelen teret és időt. Elfogott az áhítat: milyen hatalmas, különös és mégis csodálatos világegyetemben élünk! Szerencsések vagyunk mi, akik, sok felnőttel ellentétben, ezt a játékosságot és csodálatot megőrizték a gyermekkorból.
