Itt van Európa. Európán – és ezeken az embereken – van most a világ szeme. Ha külön-külön szemügyre veszed Európa vezetőit és a politikai pályájukat, bizonyára találsz mindegyikben kivetnivalót. Vannak köztük olyanok, akikre legfeljebb orrot befogva szavaznál egy választáson. És mégis, ha a legfontosabb kérdésekre kerül a sor, ők legalább jó döntést hoztak. Bizony, most ezeken az embereken múlik a jövőnk: vajon az orwelli csizma alatt szenvedő emberi arc, vagy egy valamennyire is vállalható, szabad és emberi jövő esélye áll előttünk és a gyerekeink előtt? Mert ne legyenek többé kétségeink: az a másik jövő, amit a Putyinok, a Trumpok, az Orbánok készí­tenek nekünk, az a disztópikus scifi í­rók rémálmait valósí­tja meg. Erődként magukba zárkózó nemzetállamok, egymást sakkban tartó birodalmak vazallusai, folyamatos lélektelen harcban az utolsó megmaradt természeti erőforrások gátlástalan kiszipolyozásáért, mí­g végül már az ivóví­zért is egymás torkának kell majd esni. Egy világ, ahol az egyén és az ő szabadságjogai csupán múlt időben léteznek. Európán a világ szeme. Thomas Mann a 30-as években kiadta a jelszót: „Európa, vigyázz!” Most ismét tapintható a veszély. Ez a kontinens túl sokáig terpeszkedett el kényelmesen az amerikai fegyverek örökös védelmének illúziójában. Jó úton haladva ahhoz, hogy egy elöregedett múzeummá váljon. De a mostani válság egyben lehetőség is arra, hogy Európa újra megtalálja saját magát és küldetését a világban. Ezúttal nem mint elnyomó gyarmatosí­tó hatalom, hanem mint a szabad népek szövetségének vezető ereje. Európának meg kell találnia a tökeit. Ezen múlik most minden. Számunkra, szabadságszerető magyarok számára fájdalmas, hogy Magyarország nem Európa része többé. Kiiratkoztunk Európából. Kanada ma sokkal inkább része Európának, mint Magyarország. Európa ma ismét egy eszme, nem pusztán földrajzi fogalom. Európa szí­ve manapság gyakran nem Brüsszelben dobog – hanem Ukrajnában vagy Grúziában. Ott, ahol emberek küzdenek ezért az eszméért. Hozzá tartozni szellemi kiváltság és nem pusztán származás kérdése. Európa ma nekünk, magyaroknak ismét egy idea, egy álom, egy aspiráció. A biztos kikötő, amelynek fényeit a viharos tengeren hányódva megpillantjuk. Nem, nem bí­zhatjuk pusztán ezekre a politikusokra Európa jövőjét. Európa mi vagyunk – a civil társadalom. Határok nélkül, mindazok az emberek, akik hisznek Európában. Bal és jobboldaliak, szocialisták és liberálisok, konzervatí­vok és progresszí­vek. Ha részkérdésekben mást is gondolunk, ha az álmaink nem is mindig közösek, de az igen, amit el akarunk kerülni. El akarjuk kerülni, hogy a világ véres diktátorok és mohó demagógok igazság-utáni digitális sötét középkorába süllyedjen. Európa, szedd össze magad!